Ez a fenyegetés már bűncselekmény?
Egy közösségi helyiségben egy erős testi fölényben lévő illető (ránézésre úgy 150 kg) többször megrángatott és odébblökött, és azt mondta, ha kint találkozunk, eltöri a karomat. Volt egy semleges tanú is rá.
Felteszem, a következő alkalommal, ha találkozunk nem fog itt megállni.
Ha feljelentem kaphat valamit?
Abban reménykedem én is hogy ha 1 hónapig nem lát akkor elfelejtjük az egészet. Addig meg más időpontban járok majd oda.
12: a cél nem az hogy én verjem össze őt, hanem hogy hagyjon békén. Szerinted ha a te módszered alkalmazom, akkor mi garantálja azt, hogy legközelebb ő nem üt le rögtön hátulról? Igencsak rövidtávú megoldás.
Ez zaklatás vétsége. (2. bekezdéses)
176/A. §435 (1)436 Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)437 Aki félelemkeltés céljából
a) mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy
b) annak a látszatnak a keltésére törekszik, hogy a sértett vagy hozzátartozója életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy veszélyeztető esemény következik be,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)438 Aki a zaklatást
a)439 házastársa, volt házastársa, bejegyzett élettársa, volt bejegyzett élettársa, élettársa, vagy volt élettársa,
b) nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy
sérelmére követi el, az (1) bekezdésben meghatározott esetben két évig terjedő szabadságvesztéssel, a (2) bekezdésben meghatározott esetben bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!