Hogyan lehetne megszüntetni a korrupciót?
Teljesen megszüntetni nem lehet, de lecsökkenteni igen. Mi is az a korrupció? XY döntési pozicióba kerülve dönthet, hogy a közösség érdekét helyezi előtérbe vagy a magánérdekét. Racionális lényként a számára hasznosabbat választja. Ha ez a magánérdeke, szabály szerint viszont nem ezt kellene, hogy tegye azt hívjuk korrupciónak. Ezt úgy lehet orvosolni, hogy eléred, hogy a közérdek képviselete járjon a döntő számára nagyobb hasznossággal. Pl. a közérdekű döntésnél jó havi fizu jár, míg a korrupciónál X év börtön. Úgy már érdemesebb nem korruptnak lenni. Ezt el lehet érni, így, fizetési vagy előléptetési motivációval, de akár kellően visszatartó joghátránnyal is.
A másik módja a lecsökkentésének pedig szerintem a megelőzése lenne azzal, hogy lecsökkentenénk az így érdekeket ütköztető döntések számát. Nem közvetlenül érintett személy lehetőleg csak akkor döntsön, ha az feltétlenül muszáj (ne olyan ember döntsön pl. a vasutat érintően, aki legutóbb 85-ben vonatozott, hanem aki azt rendszeresen használja vagy saját pénzén fenntartja). A döntésben vegyen részt több ember, helyben döntsenek, ahol az érintettek laknak és lehetőleg saját vagyont illetően.
Magyarországon szerintem a legtöbbet egy privatizációs hullám segítene (tudom, ilyenre itt gondolni sem nagyon szabad :)), hogy az állam minél kevesebb helyen legyen tulajdonosi helyzetben, csak szabályozó legyen (ha te építenél autópályát pl. saját pénzből, az tuti nem kerülne annyiba, mintha az állam tartja fent és az is az állammal esett meg, h. megboldogult légitársaságunk többszöröséért vette a kólát a fedélzetre elméletileg nagyker áron, mint te ha simán bemész az első szembe jövő boltba...tulajdonosként állambácsi szeret zsebbe juttatgatni).
"Fogadjunk, hogy meg sem tudnád számolni, hányszor voltál már te magad is korrupt!"
Megszámoltam. Nullaszor. :)
Akkor vagy 2 éves vagy, és a szüleid még nem bíznak rád pénzt, vagy álszent képmutató felnőtt vagy, aki a nyilvánvalót is letagadja. Szerintem még az esztergomi érsek életében is legalább egyszer vett már valamit számla nélkül. És az, ha ragaszkodunk a szó jelentéséhez, már korrupció.
Persze lehet, hogy pont teneked fogok hinni, és letérdelek előtted, az egyetlen kivétel előtt ebben az országban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!