




A Fidesz kormányra igaz:
Valamely nemzeti (magyar) csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából a csoport tagjainak, a csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz, valamint, a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik és olyan intézkedést tesz, amelynek célja a csoporton belül a születések meggátolása.





"Semmi bűnt nem tervezek."
Látod elárulod magad mindig, szabálysértési bírság lesz ebből...





Amennyiben a kiirtást célként nem sikerülne bizonyítani úgy a következő paragrafus lép életbe:
Apartheid
157. § (1) Aki az emberek valamely faji csoportja által az emberek egy másik faji csoportja feletti uralom megszerzése és fenntartása, illetőleg a másik faji csoport rendszeres elnyomása céljából
a) valamely faji csoport vagy csoportok tagjait megöli,
b) valamely faji csoportot vagy csoportokat olyan életkörülmények közé kényszerít, amelyekkel a csoport, illetőleg a csoportok teljes vagy részbeni fizikai megsemmisítésére törekszik,
bűntettet követ el, és tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki egyéb apartheid bűncselekményt követ el, bűntett miatt öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a (2) bekezdésben írt apartheid bűncselekmény súlyos következményekre vezetett.




















"Sötét emberek fajának is lennie kell. :)"
De őket is integrálni kell!
Visszatérünk a gyökerekhez... :D :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!