Gazdasági jogból segítenél a jogesetemben? Cégnévvel kapcsolatos
Kovácsék társaságot akarnak alapítani Kovács Kereskedelmi Bt néven, azonban már létezik ilyen nevű társaság, és azt mondta nekik az ügyvéd h a cégbíróság nem fogja bejegyezni az övéket. Ez így van?
Cégtörvény enged kivételt a cégkizárólagosság szabálya alól, ha a tulajdonosok neve szerepel a cégnévben?
ezt találtam:
4. § (1) A cégnévben szerepelhet a cégtulajdonosnak vagy a cég tagjainak neve a 3. § (4) bekezdésének megfelelő alkalmazásával.
3. §
(4) A cégnévnek (rövidített névnek) az ország területén bejegyzett más cég elnevezésétől, illetve a 6. § (3) bekezdése szerint lefoglalt elnevezéstől - a cégforma különbözőségén túlmenően is - egyértelműen különböznie kell, és nem kelthet olyan látszatot, ami - különösen a cég tevékenységi körét és a választott cégformát illetően - megtévesztő.
A vezérszóban (ami csak maga a név, a "kereskedelmi", "szolgáltató" stb. nem tartozik bele!) legalább három betű eltérésnek kell lennie minden létező cégtől, különben nem jegyzik be.
(szám eltérés nem elég!)
Hiába a neve, mégis megtévesztő lenne.
A "fa", "va" és "csa" cégeket is ide kell venni, sőt, már megszűnt cég nevével sem egyezhet.
Itt tudod leellenőrizni:
e-cegjegyzek.hu --> ne csak teljes egyezésre, hanem hasonlóságra is keress.
(Állandóan cégnév miatt dobálnak vissza bejegyzési kérelmeket, rémálom komolyan, már alig lehet nevet találni...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!