Támogatnátok, hogy betiltsák a Jehova Tanúit, a szcientológiát, illetve egyéb hasonló szektákat?
Szerintem az lenne a legjobb, ha üldöznék az ilyen jellegű, kártékony szervezeteket és a vallási vezetőiket. Nem a tagokkal van a baj, nem a tagokat kell üldözni, hisz a tagok nem tehetnek semmiről, velük mélységesen együtt kell érezni, hisz megvezetett emberek, akik gyakran valamilyen lelki válságba kerültek, s ezek a szekták kihasználták őket.
Ugyanakkor mondjuk a Jehova Tanúi esetén én mindennemű lelkiismeret-furdalás nélkül betiltanám magát a felekezetet, betiltanám, hogy nyíltan gyakorolhassák a hitüket, hogy téríthessenek, hogy nyilvános királyságtermeik legyenek, betiltanám és lefoglalnám, majd elégettetném a kiadványaikat, az Őrtornyokat stb., s börtönbe csapnám a magyarországi vezetőiket. Hogy miért? Mert egyértelmű megtévesztés, amit művelnek. Jön a világvége stb., ahhoz képest milliós üzleteket kötnek az Őrtorony vezetői, illetve milliárdértékű ingatlanokat vásárolnak. Ha jön a világvége, akkor az ember nem milliárdos üzleteket köt. Plusz kiátkozzák azokat az embereket, akiknek kicsit is kételyeik vannak az Őrtorony tanaival, ami még hagyján is lenne, de ez a kitiltás/kiátkozás azt jelenti, hogy tilos szóba állnia ezekkel az emberekkel a szülőknek, a családjuknak, a gyerekkori barátaiknak stb. Kb. mindent elveszítenek, ha ebbe nevelték őket bele. De ha valaki tag lesz, akkor is elszigetelik a nem-tanú családtagoktól, barátoktól stb. Nem nézik jó szemmel, ha valaki egyetemen akar tanulni, sajtótermékeket fogyaszt, sőt, akár csak számítógépes játékokkal játszik. A filozófiát pedig egyenesen ördögi találmánynak tartják. Semmilyen olyan közösségi eseményen nem vesznek részt (pl.: bármilyen ünnep, himnusz eléneklése, zászló előtti tisztelgés stb.), amin nem-tanúk is részt vesznek, néha azzal magyarázva, hogy bálványimádás, néha azzal, hogy pogány eredetű, ha meg egyik sem működik, akkor előhúzzák az ütőkártyát, ami minden esetre érvényes: a Biblia nem utasít minket erre, szóval Jehovának nem tetszik (mintha a Jehova középkori félrefordítást ismerték volna a Biblia szerzői, vagy mintha a "nem előírt/kötelezően megtartandó" és a "tiltott" kifejezések azonos dolgot jelentenének). Emellett nem kaphatnak vérátömlesztést, nem vehetnek részt választásokon stb. Maga az Őrtorony Társulat meg az egyetlen hibátlan szervezetként tűnteti fel magát a világon. De van még egypár hozzájuk hasonló keresztény szekta.
A szcientológia és a new age hasonló, csak az érme másik oldala. Ők nem "igaz és hibátlan kereszténykedni" akarnak, úgy, hogy mindenki más a Sátán szolgája, hanem pont hogy ezotériával és áltudományokkal cserkészik be az embereket. A new age esetén van, hogy valaki bele is hal abba, hogy elutasítja az orvosi kezeléseket, mert a hülye guru/mágus/főpap (aki Amerikába ment, mert Indiába, Kínába meg a többi keletebbre fekvő országba már nem kellett a marhasága - lásd: Osho) azt mondja, hogy idegméreg van az érzéstelenítőben (saját környezetemben megtörtént eset, amit most írtam).
Ami engem a legjobban felháborít, hogy a Jehova Tanúi (a szcientológia, meg a hasonlók szerencsére nem) Magyarországon TÖRTÉNELMI FELEKEZET, a törvény egyházi státuszt biztosít nekik stb., amíg mondjuk Iványi Gáborék felekezete, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség - ami egy létező protestáns hagyományvonalhoz, a metodizmushoz kötődik - szinte már-már üldözött.
Csak szerintem kellene minél inkább ellehetetleníteni az ilyen felekezetek működését?

























Túl sokat, túl pontosan tudsz Jehova Tanúiról!
Személyes sérelem ért? 🤣
#7.
Miért? Igenis vannak olyan felekezetek, amelyek megérdemlik legalább az adómentességet, vagy valamilyen jellegű támogatást. Lásd: az említett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség. Miért? Mert közfeladatokat látnak el. Ez igaz a Karitászra/lovagrendekre, meg az Ökumenikus Segélyszervezetre, a Muszlim Charity-re stb. is.
Úgy gondolom, hogy a valódi történelmi felekezeteknek és világvallásoknak adómentességet kell élvezniük. Katolikusok, ortodoxok, reformátusok, evangélikusok, unitáriusok, anglikánok/metodisták, ortodox és neológ zsidók, théraváda, mahájána és vadzsrajána buddhisták (nálunk ezeket a Tan Kapuja Buddhista Egyház képviseli egyaránt), szunnita és siíta muszlimok, hinduk és a bahá'í hitűek.
De a szektákat egyáltalán nem tudom támogatni, mivel emberek életeit keserítik meg vagy egyenesen veszik el rendszerszinten. Persze, vannak szörnyű dolgokat elkövetett katolikus papok, protestáns lelkészek, ortodox pópák, buddhista szerzetesek, zsidó rabbik stb. is. Erről beszélni kell. De valahány ilyen eset, amihez hasonló egy csomó van világi környezetben is, szerintem egyáltalán nem azonosítható olyan szervezetekkel, amelyek egyház helyett inkább vállalatok, zsarolnak, fenyegetnek, elszigetelnek, korlátoznak, félelemben tartanak stb.
#8.
Volt lehetőségem megismerni a rendszerüket... De a new ageereket is.
#5.
A Hitgyüli még a legjobb az összes közül. Onnan legalább kiléphetsz következmények nélkül, nem szigetelnek el a világtól stb. Az viszont biztos, hogy a vezetőik nem épp a keresztényi szerénységet testesítik meg, amikor kb. üzletemberkhez/politikusokhoz hasonló életet élnek. Meg biztos, hogy tartanék egy kis vizsgálódást sikkasztás stb. terén.





További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!