Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Lehet perelni valakit, mert...

Lehet perelni valakit, mert nem adja oda közös nyaralásunk fotóit, igérete ellenére?

Figyelt kérdés

Vagyis tudom, perelni mindenért lehet. De van-e esély.

Nem a port akarom elverni rajta, nem akarok kártérítést, nem leckéztetni akarom. Csak más megoldást nem látok. Csak annyit szeretnék elérni, hogy a bíróság kötelezze a fotók kiadására (vagy kicserélésére).


A sztori röviden 2024-ben együtt nyaraltunk külföldön, az akkori párommal, már szakítás után. Megbeszéltük, Ő fotóz inkább, mert jobb a telója, majd kicseréljük a fotókat később. Sőt még azon izgult, hogy aztán nehogy az legyen mint ahogy egy exe csinálta, hogy Ő sem kapta meg a nyarlásos fotóit. Mondom nem, én ha összeveszünk sem leszek olyan, hogy a fotókon álljak bosszút. Ha megígérem megkapod, én biztos odaadom.


Aztán persze a hazjövetel utáni pár hétben a képet még nem cseréltük ki, de más okból viszont jól összevesztünk. (Mindketten hibáztunk) És jól megsértődött. De később (csak) bocsánatot kértem többször e-mailen/SMS-ben, stb, ahogy tudtam. Kértem ne a fotóinkon álljon ilyen kicsinyes bosszút. Cseréljük ki, találkozni sem kell hozzá. Már nem is reagált erre.


Aztán békén hagytam nyugodni. Most, 9 hónap után, ismét írtam neki email-en. Teljesen kimért hangnemben kértem újra cserét. Hogy mennyire szeretném a fotókat, mint emlék. És ne a fotokón álljon bosszút. Sőt már 150.000 Ft-ot is ajánlottam.


Bár nincs jelentősége, a kapcsolatban és még utána is rengetget segítettem neki. És nem kis energiaigényű segítségek voltak, de önzetlenül tettem. Pont ezért is ez zavar a legjobban, hogy ezek ellenére hogy lehet hogy valaki ilyen kicsinyes bosszút áll. Még ha meg is sértettem (Ő is) ezt miért nem veszi valaki figyelembe. Látja mennyire szeretném az emlékekekt megkapni. És direk nem... csak azért sem... gondolom mert látja mennyire szeretném. Főleg azért bánt, mert megígérte hogy kicseréljük.


Én olyan vagyok, ha valakinek megígérek valamit (és főleg fontos dologban) nem fogom csak bosszúból megtagadni, ha utána veszünk össze.


Nyilván csak olyan fotó kellene amin Ő nincs rajta. Csak olyan, amin én, vagy semelyikünk nincs rajta.



tegnapelőtt 17:02
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
nem lehet
tegnapelőtt 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Lehet, de milyen jogalapon? Nincs teljesítési szerződés vagy ilyesmi. Enélkül pedig bukó. Szerintem engedd el és tanulj belőle.
tegnapelőtt 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 krwkco ***** válasza:
100%

"Lehet perelni valakit, mert nem adja oda közös nyaralásunk fotóit, ígérete ellenére?"

Lehet.

Szóbeli szerződés volt köztetek, amit teljesítenie kell. Csak a bizonyítás nehéz. Mind a szerződéssel létezéséről, mind a fotók mennyiségéről.

Pl. ha van felvételed a későbbi telefonbeszélgetésről, amiben említi az ígéretét. Illetve a telefonon folytonos sorszámmal készülnek a fotók.

De a valóságban ez csak elvi lehetőség szinte 0 eséllyel.

tegnapelőtt 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Sejtettem, hogy az esély a 0%-hoz van közelebb.


De nekem megéri a próbálkozást. Azt hiszem a társadalmi normák be nem tartásával mindenkinek számolni kell a következményekkel. Ha mással nem, legalább azzal, hogy akkor bíróság elé rángatják.


Hangfelvételek lehet vannak (automatikusan rögzít a telefonom minden hívást), de nem hallgattam vissza egyiket sem. De nagyobb az esélye hogy üzenetküldő alkalmazásban volt szó róla.


Én is azt gondolom, hogy a szóbeli "szerződés" kötelez, de nehéz a bizonyítása.


Köszönöm a válaszokat. Ha lesz valami történés, meg fogom írni.

tegnapelőtt 19:12
 5/7 anonim válasza:
52%

Telefonbeszélgetést csak úgy rögzíthetsz, ha ELŐTTE tájékoztatod erről a másik felet. HA automatikusan rögzít is a telefonod, a telefonbeszélgetés rögzítésének tényéről való tájékoztatás előtti részt nem használhatod fel a bíróságon sem, mitöbb, még ő perelhet téged, amiért szabálytalanul rögzíted a beszélgetést.


Nem lennék meglepve, ha ugyanez lenne a helyzet az azonnali üzenetváltások rögzítésével is.

tegnapelőtt 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:

A hangrözítéssel kapcsolatos véleményed jogos. Bár megjegyzem, már bírósagokon ha releváns az ügy megitélése szempontjából, már elfogadják.


De az üzenetküldő alkalmazásokkal kapcsolatos véleményed nem osztom.


Az azonnali üzenetváltások (itt Messenger) természeténél fogva rögzítődnek.


Ez kb olyan mintha most azt feszegetnéd, hogy a postán érkezett leveleket miért örzöm meg, és miért nem semmisítem meg elolvasás után.


Az üzenetküldők ugyanezek csak elektronikusan. Írásban érkeznek, és megmaradtak... pont mint egy papir alapú levél. És itt ezzel a másik fél is tisztában van aki írja.

tegnap 03:07
 7/7 anonim válasza:

A legtöbb üzenetküldő alkalmazás már értesítést küld a másik félnek, ha képernyőképet készítünk a beszélgetésről és/vagy bármi módon másoljuk az üzeneteket. Hovatovább van olyan app is, ahol ez el is van lehetetlenítve, az ún. eltűnő, percek alatt megsemmisülő üzenetek pedig kifejezetten gyakoriak. Pont a privacy miatt.

Nem az emailről beszélek, hanem pl. a sznepcsetről.

tegnap 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!