Mi a véleményetek a bíróvá válás ezen új feltételéről?
Csak az lehet a jövőben bíró, aki két éven át a bírósági rendszeren kívüli joggyakorlatot szerzett.
A támogatók szerint ez azért szükséges, hogy a bírók több szakmai tapasztalattal, szélesebb látókörrel rendelkezzenek. Az ellenzők szerint ez a külsős (vélhetően fideszközeli) pályázók bejutását vetíti előre.
A gyakorlatban hogyan akarják ezt megvalósítani?
Ma ugyan már nem divat az, ami 20, 30, pláne 50 éve, hogy az ember egy munkahelyen belül dolgozott egész életében, de sokan vannak (voltak) azért, akik a bírósági szervezetrendszerben képzelték el a jövőjüket.
Hogyan szerzik meg a külsős tapasztalatot a leendő bírák? Kiüresedik a forgalmazói lét, és ahelyett egyből végrehajtónál, ügyvédnél, közigazgatásban szereznek tapasztalatot a frissdiplomások?
Ha pályájuk későbbi szakaszában szereznének külsős szakmai gyakorlatot, kinek fognak kelleni? Minek vennének fel pl. a közigazgatásba valakit, aki kb. két évre tervez? Pesten még hagyján, ott igen magas a fluktuáció, ez simán benne van, de vidéken ezek nyugdíjas állások, minek vennének fel valakit, aki rövid-, középtávon lelép? Alkalmazott ügyvédséggel, közjegyző helyettességgel hasonló lehet a helyzet.
Pláne kistelepüléseken hogy oldanák ezt meg, ahol kb. csak a bíróság az érdemi jogi munkahely? Például a fehérgyarmati bíróság fogalmazója hova menjen dolgozni? A falusi önkormányzati állások kihalásos alapon mennek, a legközelebbi nagyvárosok, Nyíregyháza, Debrecen 100 km-rel arrébb.
Mit gondoltok összességében erről a törvényjavaslatról?





"Minek vennének fel pl. a közigazgatásba valakit, aki kb. két évre tervez?"
LOL, szerinted az úgy működik, hogy ezt meg kell mondani az állásinterjún? :D Ha egyáltalán kérdezik, akkor majd azt mondja, hogy hosszú távra tervez...ez nem köti őt.
"Pláne kistelepüléseken hogy oldanák ezt meg, ahol kb. csak a bíróság az érdemi jogi munkahely?"
Kistelepüléseken nincs bíróság. Ellenben van egy rakás betöltetlen jegyző állás például, ami ugyancsak jogi végzettséget feltételez.
"Kistelepüléseken nincs bíróság"
Szerintem a tízezer fő lakos alatti városokat nyugodtan sorolhatjuk ide. Abból meg van már jó néhány.















"LOL, szerinted az úgy működik, hogy ezt meg kell mondani az állásinterjún? :D Ha egyáltalán kérdezik, akkor majd azt mondja, hogy hosszú távra tervez...ez nem köti őt."
Azért a közig.ben sem totál hülyék dolgoznak.... főleg nem vezetői szinten.
A szakmai előéletből látják, hogy a pályázó mi volt eddig.. nem nehéz kitalálni, hogy miért "vállaja be" a köziget az, aki pl. az elmúlt 8 évben bírósági titkár volt.
Tökmindegy mit hazudik az interjún....
Enegem csak a büntetős ügyvédjelölti múltam miatt nem vettek fel anno a közig. -be, és ezt meg is mondták.
Nem voltak biztosak benne, hogy hosszú távra tervezek a közig - el, mikor már éveket töltöttem előtte ügyvédi irodában, büntetős területen.
Attól féltek, hogy max 1 év és elmegyek...
más kérdés, hogy egyébként igazuk is volt, mert csak a szakvizsga előtti tapasztalatszerzés miatt vállatam volna kb. 7 - 8 hónapot a közig.ben.
"Ellenben van egy rakás betöltetlen jegyző állás például, ami ugyancsak jogi végzettséget feltételez."
A jegyzőhöz nem kell jogi végzettség.
Elég az államtudományi egyetem (lánykori nevén államigazgatási főiskola).
A jogi végzettség "csak" előnyt jelent a pályázatnál.
A bírói munkára elsősorban a bíróság tud valaki felkészíteni.
Ott kapod meg azt a képzést, amire szükséged van egy bírói kinevezésnél, leszámítva a közig - es bírákat, de ott a szabály is más.
"Csak az lehet a jövőben bíró, aki két éven át a bírósági rendszeren kívüli joggyakorlatot szerzett."
Alapesetben nem akkora baj, hogy külső pályázóként is be lehetne kerülni.
(Én bírósági titkár lettem ilyen módon, ügyvédi múlttal).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!