Milyen szociális támogatásra lehetek jogosult?
Önerőből költöztem Szerbiából Magyarországra. Fel voltam készülve anyagilag egy-két hónap álláskeresésre, viszont ott jött a gond, mikor a tajkártyát el kellett intéznem, (mivel vagy 10 munkahelyről elutasítottak mert nem volt tajszámom.) És így ellentmondások után a kormányhivatal, és a munkáltatók között már lassan harmadik hónapja élek itt. Így anyagilag jelenleg nem vagyok túl jó helyzetben. és most sikerült hatósági bizonyítvány által megszereznem a tajszámom. Természetesen munkanélküli nyilvántartásban vagyok, azt elintéztem. Viszont ha találok is munkát az legalább egy hónap mire fizetést kapok.
Szerbiában dolgoztam bejelentve két évet. Ezzel tudnék valamit kezdeni, vagy csak akkor tudnék ha valamelyik úniós tagállamban dolgoztam volna? Volt valaki ilyen helyzetben? Jelenleg Szerbiában vagyok, azért is itt érdeklődöm, mert akkor minden szükséges dokumentummal együtt mehetnék vissza Mo-ra.
előző vagyok, ezt találtam, nem olvastam végig, de sajnos úgy nézem az időkeret kimerül, ezt a hónapot valahogy próbáld meg kibírni, és ezek általában évente újraindulnak, ha akkor regisztrálsz úgy ki tudod maxolni a támogatást.
Létezik a két ország között megállapodás, tehát u1-es lap, amivel tudom bizonyítani a szerbiai munkaéveimet, és így jogosult lehetek talán.
Köszönöm a segítséget ettől függetlenül, majd kitapasztalom, hogy melyik a járható út végül, és hasonló problémákkal küzdőknek szívesen segítek. Ha még tudtam oldani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!