Ha egy játékos egy meccsen okoz sérülést egy másik játékosnak, azért törvényileg is felelnie kell?
Nem egy súlyos sérülést okozott már sportoló egy másiknak meccs közben. A törvény szerint ez súlyos testi sértés és akár börtönt is lehet kapni érte.
Ilyen esetben a piros lapon kívül a törvény is bünteti azt a játékost aki komoly sérülést okoz a másiknak?
Elvileg igen. A szándékosság a kérdés. Ha bizonyíthatóan szándékos, akkor volt már rá példa rá.
A sérülés okozása akkor büntethető, ha az elkövetőnek - bíróság előtt bizonyítható módon - célja a sérülés okozása.
Pl. ha a focista felrúgja a másikat, akkor nem az a célja, hogy a másiknak eltörjön a lába, hanem hogy az elveszítse a labdát. Ha mégis eltörik a lába, az véletlen baleset, a törvény szerint, és nincs felelőse. A lehetséges veszélyt pedig a sérült játékos vállalta azzal, hogy beállt játszani.
Volt az az eset vagy tíz éve, amikor mérkőzés közben eltört a párbajtőr, és a törött fegyvercsonk átszúrta a védősisakot, beleállt a másik személy fejébe, az illető meghalt. Itt se lett semmi az elkövetővel, mert leginkább ő sajnálta az esetet (a családtagokon kívül, nyilván), hiszen nem volt semmi ilyen jellegű célja, hogy bajt okozzon.
Btk:
“ 15. § Az elkövető büntethetőségét, illetve a cselekmény büntetendőségét kizárja vagy korlátozza:
a) a gyermekkor,
b) a kóros elmeállapot,
c) a kényszer és a fenyegetés,
d) a tévedés,
e) a jogos védelem,
f) a végszükség,
g) a jogszabály engedélye,
h) a törvényben meghatározott egyéb ok.”
“ A törvényben meghatározott egyéb ok
A Különös Rész több tényállása tartalmaz az adott bűncselekmény vonatkozásában büntetendőséget kizáró okot.”
“ A sértett beleegyezése olyan akaratnyilatkozat, amit tévedéstől, kényszertől, fenyegetéstől mentesen, és a cselekmény véghezvitelének megkezdése előtt, vagy a végrehajtás alatt, de a befejezettséget megelőzően tesz meg, feltéve, hogy a jog vagy érdek vonatkozásában korlátlanul rendelkezhet. A beleegyezésnek önkéntesnek, komolynak és egyértelműnek kell lenni. A volenti no fit iniuria elv érvényesülése a büntetőjogban nem korlátlan. A sértett a vagyoni jellegű jogainak, érdekeinek sérelmébe beleegyezhet (pl. az elvett idegen vagyontárgy így nem minősül lopásnak), de a személy elleni cselekmények esetében már nem ilyen egyértelmű a helyzet. A sértett beleegyezésével történő személyi sérülések tipikusan az egészségügyben és a sportban jellemzőek.”
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!