Érvényes-e egy aláírt tértivevényes bírósági határozat, ha azt testvér veszi át és nem továbbítja a címzettnek?
Neked természetesen fizetned kell. Ha senki nem veszi át akkor is jogerős a bírósági ítélet. Ha nem így lenne, akkor ahogy korábban írták simán senki nem venné át az ilyen leveleket.
Ezt a testvéreddel kell leboxolnod, hogy miért nem adta oda.
Köszönöm a válaszokat! Közben felmentettek. :
" Az ügyben tanüként lett kihallgatva TA testvére, mely eljárási cselekmény alapján azt sem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, hogy TA tudott-e arról a határozat jogerőre emelkedéséről, amelyet a testvére vett át. a testvére nem tett vallomást, így nem lehet cáfolna TA azirányú védekezését, hogy a határozatről nem volt tudomása." - Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen rednőrökkel hozott össze a sors.
Időben halasztod csak az egészet.
Tanúként kell vallomást tennie ,mint ahogy másodjára le is írtad tett is.
Nyílván családtagra vannak kibúvók ,illetve meg lehet tagadni ,de azt más jellegű nyomozati cselekményekkel helyettesíti a rendőrség.
Osztrák jogrendszerben nézelődj inkább. Mivel nem a magyarok kérik tőled a pénzt.
Ennek semmi köze a felmentéshez, kérdező.
Az osztrák jogban hogy van a kézbesítési vélelem?
Ennek nézz utána...
Ennek köze nincs a kézbesítési vélelemhez... kézbesítési vélelem akkor áll fent, ha a határozatot nem veszik át a második kézbesítési értesítés után sem... de akadályoztatás esetén - mely jelenleg fennáll - a határozatot az elvi időkorláton belül fellebbezni lehet, az akadályoztatás bizonyításával... itt azért kérdéses a bizonyítás, mert közvetlen hozzátartozó vallomása a bizonyítás egyik része, mely vallomás egyébként is irreleváns...
Na most viszont ez tényleg nem felmentés, csak időhúzás... ezt a kártyát mégegyszer nem lehet eljátszani...
Igen, jelenleg az elmaradás követelését tényleg meg lehet semmisíttetni, de az ügymenet további fázisaiban már élni fog...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!