Nem kaptam meg ami járna nekem. Szóval dolgoztam egy helyen, decemberbe volt az utolsó hónapom ott. 22 vagyok ugyebár tőlünk nem kéne hogy levonják az adót(25év alatti)?
Utalta feltételezem az összeget.
Akkor látszania kell a bér papír és a kapott összeg közötti különbségnek.
Szegény gyerek!...
Még előtted az egész élet!...
Ez nem SZJA kedvezmény?!
Ha igen, akkor a NAV-nál csinálsz egy önellenőrzést, és igényleg. Akkor meg fogod kapni.
Öt évig visszamenőleg lehet módosítani, tehát bőven időben vagy.
Ha a kedvezményt az állam a munkáltatónak fizeti (szerintem nem, csak a munkáltató végzi el a bevallást, és ott bénáztak), akkor a munkáltató tartozik neked.
Ilyen esetben joggal követelheted, ha szép szóra nem adják, akkor érdemes fenyegetni, hogy közjegyzői fizetési meghagyást küldesz, és akkor annak költségét is fizethetik, ha az sem hatja meg őket, akkor meg is lehet valósítani.
Harmadik lehetőség, hogy ezen idő alatt valamit sumákolt a cég, pl. kijelentett, bejelentett. Ha nem írtál semmit alá, és a szerződésben sem volt (munkaszerződés, tanulmányi szerződés egyaránt) erre vonatkozóan semmi, akkor ezt nem tehetnék meg szerintem, szóval ebben az esetben is áll a fizetési meghagyás, csak akkor még a NAV-nál is fel lehet őket nyomni, és én meg is tenném, hogy okuljanak belőle, hogy nem szabad mást megszivatni. Amúgy ez ha kis mértékben is, de a szolgálati idődre is hatna, ha a tanulmányi időd alatt nem voltál bejelentve.
Persze az is lehet, hogy arról van szó, hogy a tanulmányi idő alatt elestél valami pótléktól, jutalomtól (pl. műszakpótlék), de ha konkrétan kimondták, hogy az adó van elbénázva, akkor ez nem játszi.
Ismétlem: ha a te személyes adódról van szó, azt tudod módosítani, és cégtől függetlenül vissza tudod igényelni a pénzt az államtól, sőt, azzal a cég ha akarna se tudna már foglalkozni, ebben az esetben ez a te feladatod.
1. Igen ez sajnos jó lenne,de a bérpapír alapján megkaptuk,nem tudom elmagyarázni mert mi kapunk utalásba is és kpba is így a lényeg hogy bérpapír alapján megkaptuk de nem mert ugyanannyit kaptunk mint mikor nem adták ide az adót 2022be..nemtudom sajnos elmagyarázni
2. Szerencsére igen még előttem az egész élet:) igaz ez nem erről szól hanem a majdnem 550 ezerről amit nem tudunk visszaigényelni és hát na ami jár az jár:)
3. Az a baj egész évbe mi voltunk szerencsétlenek és nem figyeltük eléggé a bérpapírt amin ott van hogy levont adó 0ft. Akkor kellett volna mondanunk persze hogy ez mi ide se adták a pénzt…de ez elmúlt.. most vettük már észre,és nem tudom,hogy ezek után hogy papir minden alapján megkaptuk de kézbe nem..ezt mivel tudnánk bizonyítani..de kezdem elengedni a dolgot hisz ez a mi hibánk is amiért figyelmetlenek voltunk:(
Ha SZJA, akkor önellenőrzéssel módosíthatod az adóbevallásodat, hogy 25 éves vagy, és akkor az állambácsitól visszakapod. Már ha ez idő alatt is rendesen be voltál jelentve, és nem fekete- vagy szürkemunkás voltál.
Akkor a NAV-nál fel kell jelenteni. Nyugi, téged akkor sem ér semmi hátrány, büntetés, nem neked kell bejelentened magad, hanem a munkáltatónak.
Tehát első sorban a módosítsd az SZJA-t, ügyfélkapun megteheted, utána nyilatkozz, hogy a többletet miként igényled vissza, pl. add meg a számlaszámod. Ha ez is megvan, legkésőbb a nyáron, vagy mikor egy összegben visszakapod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!