Mit kezdhetnék magammal friss jogi szakvizsgával?
Eddig dolgoztam közjegyzői irodában, ahonnan 2 hónap után személyi problémák miatt távoztam, 2 évet ügyvédjelöltként dolgoztam, szintén 2 éve pedig a közigazgatásban dolgozom mint jogász. Jelenleg is itt dolgozom, nemrég lett meg a jogi szakvizsgám.
Egyszóval van némi rálátásom jó néhány jogterületre, de az a baj, hogy egyik sem érdekel minimálisan sem. Olyan témák iránt sem érdeklődöm, amelyekkel nem foglalkoztam munkám során. Totálisan motiválatlannak, kiégettnek érzem magam: hidegen hagy, hogy Béla eladja a panelputriját Jóskának, hogy mi lesz a pitiáner perek végeredménye, a közigazgatás ezer éves adminisztratív ökörségeitől meg egyenesen a falra mászok.
Az is elégedetlenné tesz, hogy buszsofőrök meg szalagmunkások (természetesen nem lenézve őket) fizetése sokszor jóval több mint az enyém, pedig ahhoz képest, hogy vidéki közigazgatási szervnél dolgozom alig öt év tapasztalattal, én sem panaszkodhatok szakmán belül.
Mit tudnátok javasolni? Azt sem tudom igazából szakvizsgát minek csináltam meg.
Azt, hogy ilyen mentalitással fölösleges volt szakvizsgáznod (nekem is van, úgyhogy tudom, mit mondok).
Jogi szakvizsgát pont azért csinál az ember, mert ÖNÁLLÓAN kíván jogi kérdéseket megoldani és ehhez a saját nevét adni, vagyis a szakmai érdeklődés és elhivatottság az az alap.
De ennek már egyébként a un. sima jogvégzettnél is meg kell lennie...
Nálad ez nincs. Még a szikrája se. Vélem, nem is volt soha.
"Béla eladja a panelputriját Jóskának, hogy mi lesz a pitiáner perek végeredménye, a közigazgatás ezer éves adminisztratív ökörségeitől meg egyenesen a falra mászok."
Pont ilyenek miatt lettünk jogászok és foglalkozunk ilyen kérdésekkel, mester!
Szakvizsgát meg azért tettünk, mert nemcsak részt akarunk venni ilyen kérdések megoldásában, hanem a saját nevünk alatt végig is viszünk egy - egy ilyen pert vagy ügyet.
Mit csinálj? Tagadd le a diplomádat (szakvizsgádat) és keress olyan munkát, ami érdekel...
Ez mondjuk azért is nehéz, mert hogy adsz majd számot az eddig a jogi tanulásba befektetett időddel vagy a gyakorlatoddal?
Ezt hamarabb végig kellett volna gondolnod.
A jogi pálya a végzettek 75%-a számára zsákutca, legalábbis ebben a nyomorult országban. Ahol egy vidéki (nem a határmenti nyolcezres járásszékhely városban, hanem százezres megyeszékhelyen dolgozó) kezdő ügyvédjelölt kap nettó 200-at, egy kezdő bíró úgy tíz év tanulás, diploma, szakvizsga után kb. nettó 370-et, ott egyszerűen nincsen mivel motiválni az embert.
A te problémád is csak ez valószínűleg. Meglátod, ha kifognál egy magyar szinten jól fizető állást, egyből változna a hozzáállás. Én is így voltam vele: kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci. Ennyi. Pedig a mostani munkám sem valami izgalmas. Mégis folyamatosan motivált vagyok, a megfelelő fizetés miatt. Ha pedig valamilyen oknál fogva megszűnne a munkám, akkor sem mennék el nettó 300-ért sehová.
"akkor sem mennék el nettó 300-ért sehová."
Jó neked, hogy ezt megengedheted magadnak!
4 - es!
A jogi szakvizsgás jogász nem nagyon kell katonának se, mert túl okos, túl művelt, de legfőképp túl sok - releváns - kérdést tesz fel egy - egy idióta parancs végrehajtása előtt.
Máshol se szeretik (ami nem ténylegesen jogi szakma) a jogi szakvizsgást, mert túlképzett és még a jogon kívül ért is dolgokhoz (emberismeret, pszichológia...).
A jogi szakvizsgás jogász nem ideális munkavállaló a jogi szférán kívül sehol sem.
A szakképzettsége (elmélet + joggyakorlat) és az általános tudása (emberismeret, empátia, műveltség egyéb tudományokban) eléggé tartanak tőle.
Nem ilyet keresnek a munkáltatót, akinek van esze és használja is...az ilyen nem jó munkaerő.
Tévedésben vagy 7 -es!
Nem arról van szó, hogy nem szeretjük a szakmánkat, mindössze arról, hogy hogy nagyon kevesen képesek és tudják megbecsülni (emberileg, anyagilag) a jogász tudását.
Sok helyre nem is szeretik felvenni, mert a tudása messze meghaladja a szükségest, és tudják róla, hogy másra is jó...(el tudna menni komolyabb helyekre is a szakvizsgája miatt).
Na most én nem azért tanultam (két szakjogászi + jogi szakvizsga), hogy a munkanélküliek táborát gyarapítsam csak azért, mert vagy nem mernek alkalmazni az eddig megszerzett tudásanyagom miatt (túlképzett vagyok + joggyakorlat), vagy potenciális ellenfelet lát bennem valamelyik idióta jogi vezető és ezért inkább nem vesz fel.
Ez nem a szakma hibája, az élet ilyen.
8-as!
Nem rád vonatkozott a hozzászólásom, hanem a kérdés kiírójához, akinek írásából egyértelműen kitűnik, hogy nem szereti a jogot, nem érdekli. És nem az alacsony fizetés miatt, hanem mert így érez, és kész. Hiába kapna nettó 700-at, akkor sem érdekelné Jóskapista szerződése. Illúzió, hogy a normális fizu meghozza az érdeklődést. Az legfeljebb azt eredményezheti, hogy marad a pályán, és mímeli, hogy érdekli az egész, közben meg minél hamarabb menne haza.
Sajnos nem tudom, mit lehetne tenni. Levelezőn egy másik képzést meg lehetne csinálni esetleg.
Nem fizetik meg a jogászokat, mert a munkánknak nincs hozzáadott értéke. Puszta aktatologatás, szavakon lovaglás. A kőműves munkájából ház lesz, a kamionsofőr elviszi az árut a-ból b-be, a sales-es eladja a terméket, az IT-s hasznos programot tervez, stb., ezek profithúzó szakmák, jól megfizetve. Hiányszakmák.
Sokunk úgy végzi el a jogot, hogy nem tudta eldönteni gimi végéig, mi szeretne lenni. Általában jó, 4,5-ös átlag körül teljesítő diákokból kerülnek ki a jogászok, akiket folyton presszionáltak gimiben, hogy mindent tanuljon meg 5-ösre, mert különben nem lesz belőle semmi.
8 - as!
Azért ezzel nem feltétlenül értenék egyet, hogy nincs hozzáadott értéke a jogász munkájának.
Jelenleg most a rendőrségen dolgozom jogászként és vannak olyan bűnügyek, amelyeket miattam értenek meg a nyomozók (a főosztályvezetőm elmondása szerint, legalábbis..).
Szóval szerintem hasznos az ismeretünk.
Az más kérdés, hogy sokan nem tudnak velünk mit kezdeni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!