X0 kérdése:
Ha valaki a szexben úgy vesz részt hogy csak hagyja, akkor jogilag végzett-e szexuális cselekményt? Stb.
Figyelt kérdés
Már réges rég felnőtt vagyok, de kíváncsi vagyok rá. 12 évesen megláttam egy 11 éves kislányt, akit egyből ágyba akartam vinni, nálam nagyjából 1 év 5 hónappal fiatalabb, ami azt jelenti, hogy előbb én töltöttem be a 14 évet, ő csak nagyjából 1 év 5 hónap múlva. Ekkor ha kiderül hogy megdugom, le is csukhattak volna érte. Az előjátékot már akkoriban se kellett titkolni, 18 év alattiaknak legalább 12 évessel szabad volt, az óriásplakátra is kiírhattuk volna hogy minden nap fajtalankodunk. Ha eközben én hanyatt fekszek, ő felettem, hogy csókolgathassam meg simogathassam a punciját meg a hasát, és miután ezzel készen vagyunk, ő rámtesz egy óvszert, és rámül lovaglópózban és járja a hastáncot rajtam, akkor mi van? Akkor én pusztán hagytam, mondhatnám, hogy nem volt előírva hogy ellen kell neki állni? Ha közben simogatom is, mondhatom, hogy az nem közösülés hanem fajtalankodás = nem fajfenntartási célú szexuális tevékenység? Vagyis amit szabad. És mi van ha maga az ötlet hogy így legyen tőlem származik, de nem kérem rá a lányt, hanem magától rájön hogy elvárom és nagyon szívesen megteszi? És mi van ha ezt minden nap csináljuk, hétvégén és nyári szünetben naponta többször, vagyis már 500 napja és több mint 1000 alkalommal? Vagyis előre tudom mi lesz. A lány meg se kérdezi hogy megengedem-e, csak teszi, ha kitudódik, kihallgatáson azt mondja, mivel nem kérdezte meg tőlem hogy megengedem-e, ő erőszakolt meg engem? Természetesen ugyanez fordítva is elképzelhető, hogy az idősebb lány a fiatalabb fiú kérésére hanyattfekszik, ő levetkőzteti, szétterpeszti a lány lábát, amit a lány hagy, majd hagyja hogy megdugják meg fogdossák. Mondjuk 2 év 1 nap korkülönbségnél előfordulhat, hogy a fiatalabbik fél nincs 12 éves: a 12. születésnapján tudtommal még csak 11 évesnek számít, ha mégse, legyen az azelőtti napon. Ekkor az előjátékot is titkolni kell, de mi van ha a csak 11 éves megfogja a 14 éves kezét, magára teszi, mozgatja magán? Meg mondjuk odanyomja a hasát a 14 éves szájához és rászorítja, az meg hagyja. Ha egyik sincs 14 éves, akkor egyiket se büntetik ma se, de ha a szülei tudnak róla és hagyják, akkor gondolom kiskorú veszélyeztetésének tekintik. Ha mindkét 14 éven aluli ragaszkodik hozzá hogy igenis csinálni akarják, előfordulhat hogy az egyiket zárt gyermekvédelmi intézetbe dugják? Mondjuk 10 éves kislány és 11 éves kisfiú: úgy tekintik hogy kölcsönösen megerőszakolják egymás, egyszerre, egyidőben, ami ugye abszurd. Ez valami olyan gyermekotthon, régi nevén árvaház lehet, ami zárt, tehát nem lehet csak úgy kijönni belőle: azok kerülnek oda akikkel nem bírtak a szüleik. Köszi.2023. nov. 13. 16:47
11/11 A kérdező kommentje:
A lány nem adta magát, tehát nem történt ilyen. Akkoriban még nem szexuális cselekmény volt, hanem közösülés és fajtalanság. 18 éven aluliaknak legalább 14 évessel volt szabad párzani, és legalább 12 évessel minden egyéb, vagyis az előjáték. Ma már nincs különbség, 18 éven aluliaknak már 12 évessel is szabad tetszőleges szexuális cselekmény, nyilván ha beleegyezik. 2013-tól van az új ha jól tudom.
2023. nov. 24. 11:51
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!