A több évtizeddel korábbi állítolagos nemierőszakokat azt hogy szokták bizonyítani ?
Manapság ezerszámra itélnek el férfikat 20-30, vagy akár 50 évvel korábbi valamiféle állítolagos szexuális cselekvés miatt. De mégis hogy lehet ezeket bizonyítani ? Vagy mivel ugysem lehet ennyi idő után bizonyítani, egyszerűen csak bemondásra bárkit élete végéig bezárnak ?
Olyan ez mint a középkori boszorkányüldözés, hogy inkább égesük meg mégha nincs is rá bizonyíték, abból baj nem lehet ?
2:Az elég irreális, hogy 30 évvel később csak ugy beismerjen valaki ilyet.
És a hatóság azt nem kérdezi meg az állítolagos tanuktól, hogy az elmult 30 évben hogy hogy nem jelentették az általunk látott bűncselekményt ?
A gyerekből kiindulva pedig, akkor minden gyerekszülést automatikusan nemierőszaknak kéne kezelni.
"Manapság ezerszámra itélnek el férfikat 20-30, vagy akár 50 évvel korábbi valamiféle állítolagos szexuális cselekvés miatt."
Ezt azért igazold is valamivel, légy szíves. Pont az a jellemző, hogy nem ítélnek el túl sok elkövetőt.
Amúgy értelemszerűen nincs sok eszköz, tárgyi bizonyíték szinte esélytelen, ilyenkor maradnak a tanúvallomások, szakértői elemzések (Vélhetően igazat mondanak-e az áldozatok, látható volt-e rajtuk a trauma jele azidőtájt. Az elkövető esetén: volt hasonló ügye? Képes lenne rá? Mennyire vágnak egybe a sztorijaik?... stb.)
A különböző hirekben évek óta olvasni ezeket az ügyeket. Magyarországon is birosági itélet nélkül pusztán pletykák alapján kirugnak, megaláznak férfiakat.
Ez csak a legutolsó hir, de mindennap van ilyen. A Spanyol futbalszövetség elnökének megalázását, meglincselését is ide lehet sorolni.
ma 00:19
Amit belinkeltél, ott a tanúvallomások alapján ítélték el az elkövetőt.
A spanyol fociedző milliók szeme láttára követett el minimum etikai vétséget.
Ha ezek neked állítólagosak, akkor mikor lenne egy ügy bizonyított? :D
Nem mondom, hogy a jogszolgáltatás soha nem téved, de nem jellemző, hogy bizonyíték nélkül akár csak vádat is emelnének bárki ellen.
A nemi erőszakok az esetek nagyon nagy részében, ez legalább kétharmad, büntetlenül maradnak, mert vagy fél a sértett, vagy más okból nem mer, nem akar feljelentést tenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!