Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Van értelme békéltető testület...

Van értelme békéltető testülethez fordulni?

Figyelt kérdés

Félig-meddig állami cég, Díjnet. Befizettem egy számlát, banki hiba miatt kétszer is, de ők ezt az elmondásuk szerint egyszer sem látják. Felhívtam a bankot, miután ezer meg egy helyről elküldtek, mert lassan ott tartottunk, hogy ez senkinek sem a hatásköre. Mindeközben a befizetési határidő ketyeg, úgy, hogy még egyszer mondom: be van fizetve a számla. Emailben tagadják, hogy megérkezett hozzájuk a pénz, ami teljességgel lehetetlen. Azt nem vagyok hajlandó elhinni, hogy egy ekkora állami mamutnál nincsen egy darab könyvelő sem, aki rá tudna nézni közvetlenül a bankszámlákra, és aki látná, hogy megérkezett hozzájuk az általam említett, és BANKI BIZONYLATTAL BIZONYÍTOTT pénz, amit elutaltam. A tranzakció azonosítószáma, a másodpercre pontos időpont vagy az összeg alapján is 3 perc alatt ki lehet keresni egyszerű magánszemélyként is, nemhogy egy ekkora cégnél - úgyhogy egész biztos vagyok benne, hogy csak az akarat hiányzik hozzá.


A legkevésbé sem segítőkészek, én pedig úgy néz ki, körülbelül húszezer forintot adományoztam a Díjnetnek, és ha nem akarom, hogy még a gázszolgáltató is hátralékot számoljon fel nekem, kénytelen leszek harmadjára is befizetni a számlát. Az egészen biztos, hogy amint vége ennek a kálváriának, megszüntetem a regisztrációmat az oldalon, de ami lényegesebb: ha én békéltető testületig viszem a dolgot, van esély, hogy visszakapjam a pénzemet is? Tudom, hogy egyes helyeken elég csak kimondani ezt a két szót, hirtelen csak megtalálnak minden szükséges dokumentumot, de itt fontos kulcsmozzanat, hogy állami tulajdonú, legalábbis állami érdekkörbe tartozó cégről van szó.


A másik pedig az, hogy megérné ezért ügyvédet fogadni vajon, ha se a fogyasztóvédelmi beírás, se a békéltető testület nem segít? Ugye itt "csak" 20000 Ft a tét, viszont nekem (mint minden más magánszemélynek) az nagy összeg, és ha van is olyan szerv, amelyiknek szívesen adakoznék, az biztos, hogy nem ez... Mekkora lehetne a perköltsége egy ilyen ügynek és mekkora eséllyel nyerném meg? Ugye a befizetést igazoló számlakivonat megvan, viszont állami a cég.



#Díjnet
2023. aug. 30. 06:30
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:

max 2-3 nap amíg a státusz megváltozik. érdemes felhívni a céget és az ügyfélszolgálatos felettesét kérni azonnal.


Vagy kérni közvetlen elérhetőséget a pénzügyi részleghez

2023. aug. 30. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
Bagy pedig arrol van szo hogy valoban nem kaptak meg az osszeget a hiba miatt, a 4bol ketszer viszont zarolva lett az osszeg. Ez viszont majd feloldasra kerul. Igy elkepzelheto hogy ok valoban nem latjak hisz azt irtad 4szer visszautasitottak a tranzakciot de ketszer megis levonta(zarolta) az osszeget a simple.
2023. aug. 30. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 A kérdező kommentje:
De hát a bank szerint megérkezett az utalás mindkét alkalommal, tranzakcióazonosító meg minden van, le is lett könyvelve (nem könyvelés alatt/pending a státusza). Létezhet, hogy több mint egy hétig zárolnák, úgy, hogy lekönyvelve jelzi a bank?
2023. aug. 30. 19:59
 14/16 anonim ***** válasza:
Ez esetben nem. De akkor hogy jelezhette negyszer hibasnak a tranzakciot es zarolta meg is ketszer. Aztan a ket zarolt tranzakcio vegul sikeresen vegbement a hiba ellenere.
2023. aug. 30. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 A kérdező kommentje:
Én nem tudom, de ezért mondom, hogy nem az a bajom, hogy hiba történt (elsődlegesen a bank részéről, másodlagosan a Díjnet fizetési rendszerének részéről), hanem az, hogy láthatóan semmi hajlandóságot nem mutatnak arra, hogy megnézzék, hogy hol van a pénzem. Márpedig az eddiek alapján egyértelműen náluk, csak más számon, mit amit keresnek, és hát az úgy nyilván nem jó, mert nem ugyanaz a forint akkor már. :D
2023. aug. 30. 20:15
 16/16 A kérdező kommentje:

Á, a fejleményeket elfelejtettem megírni. Érdekes módon, miután kicsit dühösebben (nem anyázva, de jól leteremtve őket) megírtam, hogy igazán utánanézhetnének a bankjuknál, mert olyan nem létezik, hogy csak úgy elvész az éterben húszezer forint, majd odaírtam a végére az ügyvédet meg a békéltető testületet, hirtelen előrántották a pénzt. És minő véletlen, nem Simple-ös vagy más OTP-s számláról jött vissza az utalás, hanem díjnetesről! Nahát, mik vannak... Ugyanakkor azt is meg kell hagyni, hogy az OTP/Simple telefonos ügyfélszolgálatán a hölgyek bár nagyon kedvesek voltak, valószínűleg semmiféle hozzáférésük nincs semmi érdemleges információhoz, mert csak annyit tudtak megmondani több mint fél óra alatt, amit én nagyjából 47 másodperc után meg tudok állapítani a telefonos alkalmazásban.


Na, lényeg a lényeg: visszakaptam a pénzemet.

2023. szept. 15. 10:27
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!