Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » A börtönbe bevonulónak ez jó...

A börtönbe bevonulónak ez jó pont a többi rab előtt?

Figyelt kérdés

Tegyük fel, hogy valakit elítélnek jogerősen 6 év szabadságvesztésre, de feltételeksre nem bocsátható, csontra ki kell ülnie a 6-ost. Ugye megkapja a behívóját és bebattyog vele a börtönbe. Beérkezés után nyilvántartásba veszik, ujjnyomat, fotó, majd következik egy orvosi vizsgálat. Mindennekutána bekerül közösségbe. Amikor eljött az idő, és bekerül pl. egy 10 fős zárkába, belép és az ajtók záródnak mögötte.


Amikor belép, újként illik a többieknek illedelmesen bemutatkozni, megmondani, hogy ki ő, honnan jött. Újként illik mindenkit megkínálni egy kávéval. Normálisan beszélni és normális arcot mutatni.


Amit leírtam, ha így viselkedik az új fogvatartott és mindezeket megteszi, akkor nem érheti hátrány, mert a többi fogvatartottnak ez jó benyomás és nem fognak vele embertelenül bánni, hanem végig normálisak lesznek vele, később is, mert eszükben lesz, hogy az, hogy korrektül bemutatkozott, elmondta ki ő, honnan jött és megkínált mindenkit kávéval? Ezek eszébe lesznek a többi rabnak és bántani biztos nem fogják?



2023. aug. 13. 19:41
 1/9 anonim ***** válasza:
94%

??:D


Általában aki kap 6 évet, az nem ok nélküli kapja és ismer majd bent embereket. Ha pedig valami más miatt van ez a 6 év, akkor kb mindegy mit csinálsz, a kinézeteden, kisugárzásodon és cella társaidon fog múlni, hogy milyen lesz bent az élet.


Ha egy nyüzöge srác vagy, akkor beléd fognak kötni, ezt kb ugyan úgy nézd, mint a sulit, ott is ha úgy nézel ki, akkor piszkálni fognak. Viszont nagy különbség, hogy börtönben nagy darabnak lenni nagyon nem jó... Szórakozóhelyeken is szeretnek a legnagyobbal kötözködni, börtönben méginkább igaz ez.

2023. aug. 13. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
49%
6 évet kaptál Levike?
2023. aug. 13. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

Mert, ha nem kapok halasztást, 18-án pénteken vonulok be 11 órára Állampusztára. Jogerősöm július 13-án volt, július végén jött a behívó.

Addig, ha nem érkezik halasztási levél, be kell vonulni.

2023. aug. 13. 21:00
 4/9 anonim ***** válasza:
15%
Szopd le őket sorjában és akkor majd megkedvelnek.
2023. aug. 13. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

Állampusztán nem sokat leszel cellában, ott a rabok egész nap dolgoznak, de a többség ennek örül.


Szinte az összes BV intézetnek ott termelnek egy csomó élelmet, kb. 100 ezer hektáron termelnek növényeket, marhákat, disznókat tartanak, vágóhídjuk van, de van pl. hulladékeldolgozó gyára is, ott pl. a színesfémek válogatói igazi szakemberek, régebben a legdolgosabb rabok a Dunai Vasműben dolgoztak pl. vasöntőként.



[link]

2023. aug. 13. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
3-as kérdésből azt hittem, 11 órát kell csak bent ülnöd. De tényleg, mennyit kaptál?
2023. aug. 14. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Helyzet van!!!

Ma jött meg az a papír, amit vártam. Nem kell augusztus 18-án bevonulni. Függőben tartja a bíróság a büntetés végrehajtását addig, amíg jogerősen el nem dönti, hogy ad-e halasztást. Két évet meghaladó börtönbüntetés esetén csak akkor adnak halasztást, ha valami nagy betegségem van. Az viszont nincs, de beadtam pár orvosi papírt, és amíg el nem döntik, hogy mi áll benne, hogy megadják e a halasztást, vagy nem, ez is haladék. Ha nem is adják meg, időbe kerül, hogy döntsenek a papírok szerint. Bárhogy le van írva az orvosi papírokra, hogy nincs komoly betegségem, a bíró nem bírálhatja felül, orv9sszakértőt kell kirendelni és az állapítja meg, majd az orvosi szakvélemény alapján dönthet a bíró, hogy ad halasztást vagy nem. Ugyanígy csinálta Lagzi Lajcsi is. Úgyhogy ha nem kapok halasztást, akkor is szakértői vizsgálat, bíró döntés ellen, ha fellebbezek akkor másodfok dönt, és míg jogerősen el nem döntik, hogy nem adnak halasztást, az is hónapok. Azaz ha nem kapok halasztást, is alsóhangon jövő január körül kell bevonulni. De így akkor most augusztus 18-án nem kell bemennem.


Amúgy igen 6 evet kaptam különösen nagy értékre elkövetett csalásért, sikkasztásért, lopásért. Munkahelyi ügy.

2023. aug. 14. 20:03
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

Számítottak erre, hogy mindent megteszel, hogy halasszál. Mindenki így csinálja amúgy. De egyszerűbb lett volna nem bűnözni, és kész.


A sikkasztás, meg a csalás az hogy volt? Mi csak besurranó lopásokról hallottunk.

2023. aug. 15. 01:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim válasza:
Ezek szerint mégis csak bevonult a barika xD
2023. szept. 16. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!