Mennyit kaphatok azért ha ellopok 30-40 ezer forintot de büntetlen előéletű vagyok?
50 ezer forintig úgy tudom, csak szabálysértés. Pénzbírságot és közmunkát kaphatsz, valamint az ügy nem kerül regisztrálásra az erkölcsi bizonyítványodban.
Ha viszont úgy lopod el, hogy ezzel mást is elkövetsz, például betörést, akkor nyilván bűncselekményként fogják kezelni.
Nem biztos, hogy pénzbírság. Börtönbe is kerülhet. Fiatalkorúként max.45 napra, felnőttként max 90 napra elzárásra. Ez adható, de nem biztos, hogy adják. Ha nem voltál büntetve, és nem volt ellened két éven belül elzárással sújtható szabálysértés, akkor nem kapsz elzárást. Csak azért egészítették ki elzárással, mert 50 ezer forintot meg nem haladó lopás esetén elzárassal sújtható szabálysértés. Adható az elzárás, de ritkán adják, viszont szokták.
A másik pedig az, hogy lehet valaki büntetlen előéletű, bűncselekményt sosem követett el, de ha két éven belül több elzárással is sújtható szabálysértést követett el, esélyes az elzárás.
Az 50 ezret meg nem haladó lopás csak akkor szabálysértés, ha nyilvános helyről lopja el a pénzt, vagy mást. Ha nem nyilvános helyről, hanem zárt, körbekerített helyről, valamint engedély nélkül bemenve, megtévesztéssel, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, akkor az bűncselekmény.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!