Nem fogják betiltani.
Miért kell hülyeségeket kitiltani?
13 éve vannak kormányon és eddig összesen annyi szigorítás történt, hogy a döntés előtt az anyának valamilyen formában meg kell tapasztalnia, hogy az egy élő magzat és nem csak egy sejtcsomó, mint amikor egy méhen belüli cisztát távolítanak el.
A betiltásnak lenne értelme.
Viszont mellette legalizálni és könnyen elérhetővé kellene tenni az abortusztablettát.
Manapság már nem kell kés alá feküdni, elég, ha bekap egy tabit az illető.
Aha, csak rengeteg mellékhatása van a tablettának, illetve kórházi körülmények kellenek hozzá, mert rosszul is végződhet az alkalmazása.
Akik próbálták iszonyatos fájdalmakról beszéltek.
Mondjuk talán ez visszatartó erő lenne, és valakik nem használnák az abortuszt védekezési módként, és nem lenne nekik pár havonta.
#4 "Viszont mellette legalizálni és könnyen elérhetővé kellene tenni az abortusztablettát.
Manapság már nem kell kés alá feküdni, elég, ha bekap egy tabit az illető."
Ez sajnos nem így működik. Amíg nem ismeretem az abortusztabletta hatásait, addig én is azt gondoltam, hogy jobb megoldás lenne.
Azonban utána néztem és nem jobb.
Az a tabletta művi vetélést idéz elő. Azonban egy vetélésnél gyakori, hogy a méh nem tisztul ki és utána egy tisztító "küretre" van szükség, vagyis a nőnek ugyanúgy kórházba kell mennie, a műtéten ugyanúgy át kell esnie, csak nem nem feldarabolják a magzatot, hogy megöljék hanem megmérgezik.
Volt vetélésem, mikor nagyon vártuk azt a babát. Csak 7 hetes volt, de már akkor szükséges volt egy tisztítás a vetéléskor, különben a méhben maradt vértől súlyos gyulladás is kialakulhatott volna.
Attól mert vetélés történik, a hormonváltozás, az érzelmi hatások ugyanolyanok, ráadásul a művi vetélés egy plusz nagy adag gyógyszer a szervezetnek, ami nyilván káros, hiszen elmegy tőle a baba.
Nem véletlenül nem engedélyezték nálunk ezt az abortusztablettát. Hidd el, hogy ha ez legalább olyan jó lett volna, mint az abortusz, akkor már évtizedek óta lehetne használni, mert az egészségügyi kiadások akkor alacsonyabbak lennének. De sajnos nem jobb és még csak nem is olyan megoldás, rosszabb a nőnek.
Eu kilépés után valószínűleg.
Mivel a bejelentést követően 2-3 millióan el fognak menekülni, üres lesz az orszàg.
Soha, ha meg akarták volna tenni akkor nem ba szarodnak a szivhang rendelettel.
Ironikus vagy sem de ez a szívhangozás valamennyire bebiztositotta jó időre az abortuszhoz való jogot. (az ilyen rendeletek felvetése/elfogadása/beiktatása évekbe telhet, szóval ha egyáltalán tervben van hogy elveszik az abortusz jogát, akkor csak hülyét csináltak magukból azzal, hogy röviddel előtte ilyen feltételekhez kötik)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!