Miért követelik rajtam az elővezetési ksg-et?
Idén január 11-re voltam idézve a bíróságra mint tanú egy büntetőperben. Nem mentem el, de nem is volt semmi következménye, pedig több mint félév eltelt. Pénteken kaptam a bíróságtól két borítékot. Az egyikben az állt, hogy 10.500 forint elővezetési költséget vagyok köteles fizetni, mert január 11 napon elmulasztottam megjelenni a tárgyaláson és durván rá egy hónapra február 15. napon a bíróság elrendelte rendőri elővezetésem február 15-én 10 órára a járásbíróságra, úgy hogy ugye február 15-én reggel a helyileg illetékes rendőrök kerestek a lakcímemen, azonban nem tartózkodtam otthon, és sikertelen elővezetés miatt 10.500 forintot köteles vagyok megfizetni.
Tegnapelőtt derült ki, hogy januárban nem mentem el tanúskodni, egy hónapra rá februárban keresett a rendőrség, hogy elővezessen a bíróság elé. A másik levélben pedig idézés van, hogy az ügyben tanúként be vagyok idézve augusztus 30-ra.
Ha volt egy sikertelen elővezetés, amiről péntekig fogalmam sem volt, akkor miért akarnak több mint tízezret követelni, holott SIKERTELEN volt?
Most amúgy áruld már el, mit nem értesz?
A sikertelen elővezetésnek pont annyi a díja mint a sikeresnek. Vagy szerinted kin kéne követelni, ha nem rajtad, aki nem jelentél meg?
Majd elrendelik újra, meg újra, míg egyszer sikeres nem lesz. Természetesen az összesnek a költségét rajtad fogják, nem csak követelni, de behajtani is.
"...akkor miért akarnak több mint tízezret követelni, holott SIKERTELEN volt?"
Mert attól hogy sikertelen volt, még az államnak ez költséget jelentett.
Egyszerű: el kell menni az idézésre és akkor nincs ilyen gond.
"így is úgy is egésznap jár az autó"
Akkor ennyi erővel a pizzát is kiszállíthatnák ingyenesen, mi?
"...így is úgy is egésznap jár az autó."
Phú, de alacsony az a bizonyos kerítés... :-(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!