Ebben az esetben nálam lenne elhelyezve a gyerek, és enyém lenne a gyerekelhelyezési jog?
Apukával nem vagyunk házasok, csak együtt lakunk egy bérelt házban. Van egy kétéves gyerekünk, aki szeptembertől megy óvodába. Rólam annyit, hogy 0-24be a gyerekkel vagyok, mindig én látom el, én viszem egyedül mindenhová, főzök, mosok, takarítok, munkahelyem nincs, szeptembertől jöhet szóba. Apukárol annyit, hogy ő dolgozik, itthon soha egy zsebkendőt ki nem dob, sosem törődött a gyerekkel, régebbről van már priusza ha ez számít valamit, nem jön velünk soha sehova. Mind a kettőnk éli a saját kis világát, ő egyedül, én meg a gyerekkel mint egy elvált nő. Fenyegetőzik, hogy biztos hogy nem nálam lenne a gyerek ha külön mennénk stb. Kérdésem az lenne, hogy ha odakerül a sor akkor ugye esélyesebb lennék arra, hogy velem maradjon a gyerekünk? Lenne hova mennünk, a szüleimhez akiknél jó helyünk lenne, tisztességesek, szépen rendbe tartják az otthonukat, nagyon segítőkészek stb.
Pár éve a gyerek apja bántott is, igaz még a terhesség előtt, de vannak róla képeim is, és az anyukája is jelen volt amikor bántott. Bár biztos, hogy a kicsi fia mellett állna ígyis-úgyis.
Ha esetleg az apuka felfogadna egy nagyon drága ügyvédet, de nekem nem lenne pénzem ügyvédre lenne ellene egyáltalán esélyem, hogy én kapjam meg a gyerekfelügyeleti jogot?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nagyon csodálnám, ha a 2 éves gyerekre nem te kapnád, ha a szüleidnél tudtok lakni és el is tudsz helyezkedni.
Majd csak figyeld, ha a bíróságra jut a dolog. Dehogy akar apuka 0-24 egy pici gyereket gondozni. Dolgozni mikor fog? Majd ha 9-3 közt a gyerek bölcsiben van, apuka majd rohan oda 3-ra? De persze. A szája jár csak, hidd el.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem az USA-ban vagyunk, nem az dönt hogy ki fogad fel drágább ügyvédet. Ne az amerikai filmekből vedd a példákat!
Nem vagytok házasok, a gyerek 2 éves, te vagy az aki eddig vele töltötted az idődetm az apával - mindegy milyen okból -kevésbé szoros a kapcsolata és vélhetőleg ha neki adnák a felügyeleti jogot akkor ugyanúgy valaki más gondoskodna a gyerekről és keveset látná, mint most, veled szemben nem tudnak negatívumot felhozni ami miatt nem neked kellene nevelned a gyereket tovább - ebből következően a gyerek érdeke az, hogy te legyél az aki neveli ha már nem vagytok majd együtt.
a magyar bíróságon ezt mérlegelik, hogy mi a gyerek érdeke és nem azt, hogy kinek van több pénze, jobb ügyvédje. Az anyagi helyzet megoldására van a tartásdíj intézménye, hogy ha az alkalmasabb szülőnek (amitől a másik szülő is lehet tökéletesen alkalmas, és szeretheti a gyereket, csak a bíróságnak választania kell az egyiket) kevesebb a jövedelme akkor a gyerek érdekében a másik adjon a jövedelméből, hogy az eltartása megoldott legyen.
A magyar bírósági döntéseknél azt kell bizonyítani, hogy aki éppen neveli a gyereket az kevésbé alkalmas, nem tud megfelelő környezetet biztosítani stb. stb. és nem az számít kinek milyen ügyvédje van. Voltam tanú válóperes ügyben gyerekelhelyezési pernél és a bírót az érdekelte, hogy a gyerekek hogyan viszonyulnak a két szülőhöz, milyen velük a kapcsolatuk, nem az, hogy kinek milyen ügyvédje van vagy mit beszél. Az apa akart válni és hogy ne kelljen tartásdíjat fizetnie, a nagyobbik gyereket, a már önjáró, 10 éves lány felügyeletét akarta megszerezni. Próbálkozott mindennel, azzal, hogy övé maradt a lakásuk, ott lenne jobb helye a gyerekeknek, mert ő tudja fizetni a hitel törlesztőjét, ezért a volt feleség a 2 gyerekkel kényszerből csak egy szoba-konyhás kis lakásban élt, annak tudta kifizetni a bérleti díját - nem érdekelte a bírót. Azt kérdezte miért is kellett kiköltöznie az anyának a két gyerekkel és nem fordítva, miért nem fizet több tartásdíjat hogy fussa nagyobb lakás bérletére stb. Próbálkozott azzal, hogy a gyerekek reggel egyedül kelnek és mennek iskolába keresztben a városon, bezzeg ő tudná őket vinni - a bíró elfogadta, hogy az anya kénytelen volt olyan munkahelyet elfogadni ahol reggel 4:30-kor kezdődött a munkaideje a vendéglátásban, így a gyerekeket nem tudta vinni, de tudott értük menni, amit meg persze a férj nem tudott volna megtenni. Megpróbált mindent hogy bizonyítsa az anya alkalmatlanságát de nem sikerült, mert a lényeg az volt, hogy korábban keveset vett részt a gyerekek életében, egyértelműen kevésbé volt jó a kapcsolata a gyerekeivel és ez számított.
Keresd fel a helyi családsegítőt, ott fognak tudni neked segíteni azzal hogy kitől kérhetsz tanácsot, mit érdemes csinálnod!
Egy tanács a végére: te ne vedd át a másik szemléletét, viselkedését ha esetleg elkezdene mocskolódni vagy téged alkalmatlannak beállítani! A bíróság azt is figyeli, hogy ki milyen példát mutatna a gyerekeknek, a másik szülőt el akarná-e távolítani a gyerekeitől, van-e annak esélye, hogy a másik ellen fogja hergelni a gyerekeket, megpróbálja-e majd ellehetetleníteni a kapcsolattartásukat és hazudik-e. Nyugodtan mond el, hogy a gyerek szereti az apját és hogy ez a helyes, szeretnéd is ha ez így maradna és erős, szoros kapcsolatuk lenne. Nem akarsz közéjük állni és szeretnéd ha továbbra is a része lenne a gyereked életének, szerinted is nagyon fontos, hogy a gyerek az apját is rendszeresen lássa, legyenek együtt, a nevelésében ő is valamiképpen részt vegyen és nem akarod kizárni semmiből. Csak úgy éred már a gyermekednek sem jó az ha továbbra is együtt éltek és mindhármatoknak az lenne a legjobb, ha külön folytatnátok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Magyarországon az anya kapja mindig a gyereket,
Ha az eltudja azt látni (akár szülei segítségével),
A helyi védőnő - gyermekvédelemnek nincs tudomása olyan okról ami kifogásolható lenne.
Eddig egyszer találkoztam olyannal, hogy nem az édesanya kapta,
Amikor az hajléktalan és alkoholista volt.
(Nagyszülőkhöz került a gyermek)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kicsit utána kerestem, több mint 92% -ban került hasonló esetben édesanyához a gyermek(ek).
(Ebből a legtöbbször olyankor került apához, mikor 14 év felett már erős beleszólása volt a gyermeknek.)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!