Miért ellenem indult eljárás könnyű testi sértés vádjával, amikor hozzám akartak benyitni?
Arra lettem figyelmes szombaton, hogy valaki próbál bejutni a lakásomba, (egyedül élek), ezért kihívtam a rendőrséget, közben pedig a bejárati ajtónál vártam, igenám, csak, előtte sikerült a záramat feltörni, és belépett egy számomra ismeretlen roma fiatalember, és pedig megelőzve az esetleges támadást egyből megütöttem, és sok mindenre nem emlékszem az adrenalin fröccs miatt, mivel éles helyzetben sosem verekedtem még, de sikerült hatástalanná tennem, és eszméletlenül feküdt mire kiértek a rendőrök.
Erre ellenem indult eljárás könnyű testi sértés miatt.
Mégis mit kellett volna csinálnom?
Ahogy 1-es írja, a rendőrségnek kötelezettsége ilyenkor megindítania az eljárást és mivel a te lakásodban volt egy leütött ember akit te ütöttél le, ellened indul a testi sértés miatt az eljárás.
Gondoskodj arról, hogy az illető ellen meg bizonyosan elinduljon az eljárás betörés miatt!
Az eljárás során fognak majd mindent összerakni, hiszen az is lehetne, hogy te csak leütötted azt akit behívtál mert valamin összevesztetek, majd most azt akarod beadni, mintha betört volna.
"Tesszem azt ki is kiabálhattál volna, hog"
Imádom, amikor ilyen egybites valaki.
Miután leütötted,le kellet volna fejelned az ajtófélfát ,ő támadott előbb,önvédelem.
Ha meg feltörte a zárat valami támadásra alkalmas eszköz volt nála amivel támadni akart,halálfélelmed volt meg ijedtél és így járt.
Az eljárást meg kell indítani ahhoz, hogy meg lehessen szüntetni.
Ez ilyen. Nem egyedi eset a tiéd.
Csúnya lenne, ha bármi bajod is lenne ebből, én is hasonló módon cselekedtem volna. Ha netán mégis valami büdös belterjes lipsi bírót kapnál, akkor hívd a Mi Hazánkat, csináljatok belőle média ügyet, és induljon a tüntikézés!
Maximális respect hogy helyretetted saját kezűleg azt a véglényt, aki betört hozzád!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!