Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Intellektuális közokirat-hamis...

Intellektuális közokirat-hamisítás megúszható egy megrovással?

Figyelt kérdés
2010. okt. 6. 12:55
 1/9 A kérdező kommentje:
Közel 7 éve kezdődött az ügy. Vettünk egy autót, így a régit minél előbb szerettük volna eladni. Ismerősökön keresztül lett is egy vevő, de nem ő jött el az autóért, hanem két másik férfi, akiket nagyjából ismertünk, az egyiket egész jól. Az egyik volt a tanú. Én a 2 gyerekkel voltam itthon, egy 2 és fél évessel, és egy 5 hónapossal, amikor beállítottak, hogy aláírjuk az adásvételit, ami már elő volt készítve. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a tanú aláírta a vevő helyett is. Gondoltam, ebből nem lesz semmi, vagy talán akkor nem is érdekelt, hiszen este volt, a férjem még dolgozott, örültünk, hogy fél év után végre csak egy autóra lesz gondunk. A pénzt meg is kaptuk. Már a következő év elején jöttek a gondok. Kiderült, a vevő nem íratta át az autót, a mi nevünkre jött a súlyadó. Mi jelentettük az adásvételivel a dolgot mindenhol, ahol csak kell. Most ott tart az ügy, hogy a vevő letagadta, hogy valaha is látta volna az autót, áthárította a felelősséget a tanúkra, akik helyette aláírták a nevét. Rájött a rendőrség, hogy a férjem így járt el a papírokkal, ezért most meggyanúsították a fenti közokirat-hamisítással. Nagyon bánt a dolog, nekünk soha nem volt még ilyen ügyünk:( Nem tudom, mire számíthatunk...
2010. okt. 6. 13:05
 2/9 anonim ***** válasza:

Ilyen esetben a szerződés semmis.

Tehát az autóval elkövetett összes kihágás valamint az adók, kötelező bizt. téged terhel. Szóval ez olyan mintha semmi sem történt volna.

2010. okt. 6. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Ja, és természetesen nem is köteles átíratni, hisz nem tudod igazolni hogy megvette. Az autó életed végéig a neveden lesz, míg valaki ki nem vonatja hivatalosan a forgalomból, ám mivel mindenért a tulajdonost cseszik ez senkinek sem áll érdekében egyedül neked.
2010. okt. 6. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

az a helyzet h a közokirathamisítást nagyon kényesen kezelik az egyes bíróságok, és főleg nagyon eltérően !!

szóval ha nem valósítottál meg vele egyéb bcs-t, mint csalás stb, azaz nem eszközbcs volt valami máshoz, akkor talán megúszható, de azért tudnod kell, hogy csuktak már le ilyenért nem egy embert ...

(csak itt talán annyi szól a javadra, h valóban nem követtél el vele egyéb, nagyobb horderejű bcs-ket)

2010. okt. 7. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

de várj !!!!

7 éve ???

ez 3 év alatt elévül .... úgyhogy nem értem

2010. okt. 7. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Az elévülés onnan számít mikor a hatóság tudomására jut. Tehát ha holnap feljelenti magát akkor 3év múlva, igen elévül. :D
2010. okt. 7. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat.

Az autó fogalma sincs senkinek, hogy hol van. Egy néhány ezres faluba vitték el tőlünk 15 km-re, ott senki nem látta... a rendőrök nem tudták kideríteni, hová lett, szétbontották talán, passz...

Szóval itt az a gond, hogy mi nem láttuk a vevőt, csak a tanúkat. Egyelőre nincs fejlemény, az ügyészségen vannak a papírok már:(

2010. okt. 14. 08:53
 8/9 A kérdező kommentje:

Megúsztuk egy megrovással:))))))))

Büntetlen előélet miatt.

2010. okt. 21. 12:52
 9/9 anonim ***** válasza:
A 6-os sem járt még életében jogi egyetemen...ha meg igen érdekesen viszonyul az elévüléshez mint általában a laikusok :-)
2018. máj. 23. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!