A nagymámám évekkel ezelött önhibáján kívül balesetben meghalt. Az állam nekem mint unokájának megitélt 500 ezer ft-ot utána. Kiskorú voltam a baleset idejében így szülőknél volt a pénz, jogosan kérhetem ha már elmúltam 18?
Lehet, hogy a gyámhivatalnál van letétben.
Majd jönnek tájékozottabbak, akik kijavítanak, ha rosszat írtam.
Ha szüleid kapták meg a pénzt, akkor nekik igazolniuk kellett volna, hogy rád költötték.
Az nem egészen világos, hogy unoka miért kap pénzt ilyen esetben. Ennyi erővel a második unokatestvér sógorának a keresztgyereke is kaphatott volna.
Nincs olyan hogy az unokának pénzt fizet az állam mert balesetben meghalt a nagymamája, itt valamit félreértettél kérdező.
lehet hogy ez az örökséged mert rád hagyott valamit vagy volt életbiztosítása aminek te voltál a kedvezményezettje, vagy a szüleid egyszerűen az örökségükre rámondták, hogy az a tied.
Először derítsd ki hogy valójában mi történt! Kártérítést csak akkor adnak ha felelősei a balesetnek, mondjuk az önkormányzat a felelős egy úthibáért ami miatt az autó balesetet szenvedett és meghalt a nagymama, vagy orvosi műhiba történt és az állam fizetett kártérítést.
Az, hogy önhibájából vagy nem önhibájából érte baleset az szerintem lényegtelen - csak az számít ha más hibája okozta a halálát, az okoz változást.
Unokának csak akkor jár bármi ha a nagymama gyereke már nem él, vagyis az unoka anyja vagy apja akinek ő az édesanyja. Halálozáskor a gyerek az örökös, vagyis az a szülőd akinek a nagymamád az anyukája volt. Te akkor kaphattál a nagymamád után pénzt - ahogy már írtam is - ha az a szülőd (a gyereke) már nem él és így te vagy a nagymama örököse, vagy ha konkrétan rád hagyta végrendelettel vagy a nevedre szólt az életbiztosítása.
Ami a fontos, bármit is örököltél, kaptál utána, azt nem költhették el a szüleid, hozzá sem nyúlhattak a gyámhatóság engedélye nélkül. Ilyen esetekben, ha a kiskorú örököl valakitől akkor alapból belép a gyámhatóság és védi a kiskorú érdekeit. Csak nagyon szigorú megkötésekkel lehet az örökséghez hozzányúlni. ha tényleg kaptál pénzt akkor az nagy valószínűséggel egy számlán van a nevedre eltéve, kamatoztatva és az 18 éves korod után a tied. Ezért kell kiderítened valójában mi történt.
A családunkban volt hasonló eset, egyik közeli rokonomnak a felesége halt meg és utána a 2 közös gyerekük örökölt mindent az anyától - kocsi felét, lakás felét, pénz felét, mindennek a felét ami a házaspáré volt. Még a kocsit is csak úgy tudta rokonom lecserélni később, hogy a gyámhatóság engedélye kellett az eladásához és előbb fel kellett mutatnia az új autót aminek a felét már ráíratta a 2 gyerek nevére.
Ha kiderült mi történt akkor érdeklődj annál az önkormányzati jegyzőnél ahol nagymamád lakott, mert valószínűleg ő (vagy elődje) végezte a hagyatéki tárgyalást! Ott meg tudják mondani azt is mi lett a pénzzel, kihez fordulj a gyámügyeseknél hogy megtudd a pontos részleteket és hozzáférj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!