A fiam most fog megházasodni, és lakást fognak venni a párjával, amihez mi is adunk pénzt, de bele akarjuk írni a szerződésbe. (?)
A fiam 26 a párja 24. A lány családja nem igazán tud beleadni a lakás vásárlásba, mert nem állnak úgy anyagilag. 1-2 milliót lehet, hogy tudnak adni, viszont mi 8-10 milliót tudnánk adni. Mivel elsősorban a fiunknak szánjuk a pénzt, hogyan tudnánk bebiztosítani a dolgot egy esetleges válás esetén, hogy ez a pénz ne feleződjön, hanem a fiunké legyen?
Nincs semmi gondunk a lánnyal, nem feltételezzük róla, hogy erre pályázik.
Milyen módjai lehetnek ennek? Nagyon kellemetlen beszélgetés lesz, és nem akarjuk, hogy beárnyékolja az esküvő előtti időszakot.
A fiunknak már mondtuk ezt, aki azt javasolta, hogy mi magunk mondjuk el a párjának, és ne így megüzenve.
Ahogy már más is írta, ha kikötitek ajándékozáskor, hogy ezt nem kettejüknek szánjátok hanem konkrétan a fiatoknak, akkor ez később sem fog közös vagyonnak számítani ha esetleg elválnak. De ezt a lakás tulajdoni hányadában is kell érvényesíteniük.
Egyszerűen írjatok egy papírt amiben benne van, hogy ez ajándék a fiatoknak így a belőle vett ingatlan rész is egyben tőletek ajándék, ezt csak írják alá mindketten és legyen nálatok eltéve. Ha később gond lenne ezzel tudja a fiatok igazolni, hogy ez az összeg milyen célra ment.
Érdemes ezt elolvasnod ami a linken van!
Az ilyen méretű pénzajándék már szokásos mérték feletti, így KÖTELEZETTSÉG, hogy írásban történjen meg az ajándékozása, csak ezt sokan vagy nem tudják vagy szándékosan nem akarják ezt figyelembe venni. Pedig családon belül egyenes ágon nincsen ajándékozási illeték, azon kívül amit az ügyvédnek kell fizetni nem kerül többe.
Amikor beszélsz a lánnyal akkor mond el neki hogy ez mindkettőtöknek törvényi kötelezettsége, az ajándék adásáról nektek, az elfogadásáról meg nekik kell legyen dokumentumuk, hiszen később nekik el kell tudniuk számolni esetleg az adóhatóság felé, hogy honnan volt a pénzük megvenni az ingatlant.
Ugyanígy javasold, hogy ügyvéd nélkül ugyan, de azt is foglalják írásba, hogy az ő szülei is adnak nekik pénzt ajándékba, az benne van a "szokásos méretű ajándék" méretében, a szóbeli szerződés is megfelelő az ajándékozáshoz, de ha le is van írva az még jobb.
Mindenképpen hangsúlyozd, hogy itt nem arról van szó ki mennyi pénzt tud adni, és ha rákérdez, akkor mond, hogy nem amiatt, hogy majd esetleg el fognak válni és akkor mi lesz, hanem mert ez van a törvényben. Ehhez persze az is kell, hogy ti fizessétek az ügyvédet.
Azt tudni kell, hogy ha közben sok idő eltelik, másik lakást vesznek esetleg ennek eladásával vagy gyerekeik lesznek, akkor a mostani ajándék hatása csökkenni fog egy esetleges vagyonmegosztásban, tehát nem lesz automatikusan a fiatoké a lakás sokkal nagyobb rész csak mert most ajándékoztátok neki a lakás árának 70%-t. De számítani fog és ez a lényeg.
Ha a fiatoknak adtok ajándékot, nem pedig nászajándékként, akkor az különvagyon lesz.
Az is megoldás - amellett, hogy ezt így mindenképp a szerződésbe is írjátok bele, hogy az csak neki volt szánva -, hogy az ingatlan tulajdoni arányai se fele-fele legyenek, hanem mondjuk 2/3-1/3, és legyen benne a szerződésben, hogy ez tükrözi a hozzájárulás arányát, és hogy ilyen arányban képezi a felek tulajdonát esetleges vagyonmegosztás esetén is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!