Hogy történhet meg, hogy egy gyilkost nem ítélnek el?
Tavaly szeptemberben egy ártatlan ismerősöm gyilkosság áldozata lett, és az elkövetőt tegnap láttam az utcán sétálni.
A srác 22 éves volt és vérzékeny (hemofíliás) és egyetlen pofon után kómába esett, majd két nap múlva meghalt a kórházban, mert az ütés hatására vérömleny alakult ki az agyában. Akkor az elkövetőt elvitték, de nem tudom, hogy volt-e bezárva, csak annyi bizonyos, hogy most szabadlábon lófrál. Egyébként egy nincstelen senkiházi, szóval azt nem tartom valószínűnek, hogy sztárügyvédek kimosták.
@3
13 eve a Fidesz van hatalmon 2/3-dal, milyen liberalisokrol beszelsz te?
Ugye alapból onnan indulunk, hogy nem szándékos, de halált okozó testisértés. Aztán kihozták belőle, hogy nem lehetett előre tudni, hogy egy pofonvágásnak ez lesz a vége.
Szóval valószínűleg felfüggesztettet kapott.
Sajnálom az ismerősödet.
A "rendőrség" meg úgy általában a hatóságok nem foglalkoznak a bűnözőkkel és a bűncselekményekkel. Simán eltussolnak akár gyilkosságokat is.
#6 A Fidesz konkrétan liberális párt, ezen nincs mit szépíteni. Amit mondanak, az köszönő viszonyban sincs azzal, amit tesznek.
"vérzékeny (hemofíliás) és egyetlen pofon után kómába esett"
Itt a válasz a kérdésre, ez nem gyilkosság, simán egy pofon volt, ami csak garázdaság. Azért, mert a másik fél olyan egészségi állapotban volt, hogy súlyos következménye lett, még nem teszi gyilkossággá. A hemofília nem látszik az emberen, ha rendesen kezelik, akkor a pofon se okoz gondot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!