Egyesek miért gondolják azt, hogy a bűnözőknek nincsenek jogaik?
Miért ne bánthatnának vele embertelenül? Ő ennél sokkal rosszabb és megbocsáthatatlanabb dolgot követett el.
A jelenlegi börtönbüntetés semmi. Ha pár éve bezártság akkora trauma lenne, nem lennének visszaeső bűnözők, pedig mint láthatod, elég sokan vannak. Sokkal szigorúbb büntetés kéne (mint írták előttem, kemény fizikai munka), ami már önmagában elrettentő erővel bír, hogy el se kövessék az első büntetett.
De miért ne bánhatnának vele embertelenül?
Neki nem volt joga a másikat megölni, mégis megtette.
Akkor megint ugyan az. Csak akkor számítanak a jogok, ha a sajátjait sértik. Más jogait pedig nem tartja tiszteletben.
Miért kéne érdekeljen bárkit is, hogy mit gondol egy gyilkos? Ezzel a tettével a társadalom perifériájára száműzte saját magát. Bebizonyította, hogy nem tud ember módjára viselkedni, így miért kéne, hogy beleszólhasson az emberek ügyeibe?
Biztos vagyok benne, hogy lehetne találni embereket, akik vállalják a kivégzéseket, sőt, örömmel teszik. Én például tudom, hogy örömmel ölném meg azt a férget, aki megerőszakolta a húgomat. Tizenhárom éves volt. Tizenhárom. Aki megerőszakol egy gyereket (vagy bárkit, tényleg) az semmit nem érdemel. Komolyan, semmit.
Azzal, hogy megölt egy embert, azt az embert minden létező jogától megfosztotta, például az általad említett véleménynyilvánítás szabadságához való jogától is.
Innentől kezdve, hogy ő valakitől elvette jogtalanul a jogait, ő milyen alapon tart igényt a saját jogaira?
Bár felesleges magyarázni, annak aki szegény gyilkost védi. Ismerek egy ilyen embert mint te. Anno vágytam nagyon egy telefonra. Rengeteget dolgoztam, túloraztam, szenvedtem érte. Tényleg akartam és rengeteget tettem érte. Kb 2 hónap után egy rohadék a metrón kikapta a zsebemből és elrohant. Egyszer meséltem az illetőnek, akinek a reakció annyi volt "de szegénynek milyen rossz lehet, hogy neki nem telik ilyenekre". Az, hogy én rommá dolgoztam magam érte, és megvettem, majd jogtalanul elvette tőlem az nem volt baj.
Te ugyan ezt csinálod. Valaki elveszi, lesz*rja minden jogod, majd hisztizik hogy az övét tartsuk be. Ha ezt nem látod át, meddő vita.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!