Mit gondoltok Elon Musk politikai javaslatáról?
Miszerint 70 év felett nem foglalkozhatnának politikával az emberek.
Én teljesen egyetértek vele, mert 70 éves emberek jellemzően már nincsenek tisztában a modern trendekkel, így tulajdonképpen a saját begyökösödött világképük alapján próbálják irányítani a világot. Szerintem 70 éves koráig keres annyit egy politikus, hogy utána még élete végéig eléljen, plusz még az unokákra is jut belőle. Ha nyugdíjazzák 70 évesen és kivonul a politikából, akkor azzal saját magának (végre tud nyugalmas, pihent életet élni) és másnak (teret ad a fiataloknak) is csak jót tesz.










Azért nem mindenütt ilyen retardáltak az öregek mint nálunk. Mi azt látjuk, hogy fideszes/dk-s öregek verekednek és megverik azokat akik kritizálják orbánt/gyurcsányt.
De Törökországban pl fordítva van. Ott az öregek a szekularizmus és Atatürk eszméit követik, míg a fiatalok körében népszerűbb az erdoganisra neo-ottomanizmus. Ott az erdoganista fiatalok verik meg az Erdogant kritizálókat, vagy a demokrácia és Atatürt követő öregeket.
Egy magyarul tanuló értelmiségi török barátom mesélte (ő is ötven körüli, utálja Erdogant és egyébként nem is vallásos) hogy a saját szemével látta, hogy erdoganista fiatalok meg akarták verni egy idős török bácsit, amiért az az atatürki szekuláris eszméket támogatta és bírálta Erdogant. Mondtam neki, hogy itt Magyarországon ez pont fordítva van, az orbánista öregek verik meg az Orbánt kritizáló fiatalokat (ezt illusztráltam pár tüntetős videóval).
De a legtöbb muszlim országban ez a helyzet, az idősek a szekularizmus hívei és elutasítják az iszlamizmust, míg a fiatalok nyitottabbak a radikalizmusra és az iszlám erőszakos terjesztésére (és pont az ilyenek szoktak "ártatlan menekült"ként Európába jönni milliószámra).




















Igen, és akkor még tudnánk találni egy csomó társadalmi csoportot akitől hasonlóan megalapozottan el lehetne venni ezt az alapjogot
Ennek a gondolatmenetnek a végén a kilyukadunk a pártállamhoz





Horthy rendszer is használta csak fiatalokon. Vh-ba mégis bele lett rántva az ország. Na ezt egy elöregedő társadalmon átverni egy szép mutatvány lesz.
Elon Musk meg tartsa be az ígéreteit és ne csússzon időben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!