Tudok-e valamit csinálni még, vagy már rég késő? Van-e ebben késő, vagy nincs? (tartozás miatti jogi lépés tétel, lent)

#1 ebben igazad van, csak annyi a „nyom”, hogy banki utalás volt amikor adtam, de valóban nem volt semmi plusz irat arról, hogy az éppen kölcsön volt. Mi tudjuk, hogy az volt, de rendes bizonyíték az nincs róla.

#2 Majdnem ugyanez megvolt korábban, még 1-2 éve (még barátság alatt) megbezséltem vele, hogy ha csak 10e-t (sőt, bármennyit) összeszed, azt küldje/adja nekem, nem kell addig várnunk amíg egyben tud 80e-t adni, hanem ha bármennyit kaphatok, már „örülök”, hogy már akkor is több lenne a „még mindig 0”-nál... Megbeszéltük, akkor úgy tűnt, hogy megbeszéltük, és ez is a „Miért lettem rá pipa?” okok közé tartozik, hogy azóta is telt-múlt az idő és tényleg még csak minimálisat se adott azóta se.

Ha ezzel együtt is úgy érted, hogy ezt ráírhatom* még egyszer is, abban igazad lehet, meg kéne tennem.

*még csak nincs is szerencsére semmi olyan, hogy tiltottuk volna egymást, rá tudok írni, megvan a fb-kapcsolat IS meg a tel.száma is ‒ „csak” a tényleges kapcsolattartás szünetel pár hónapja

A {#2+#3}-t ennyivel egészíteném még ki:

Én igazából még csak vacilláltam azon ma is, hogy legyen-e/lehet-e jogi lépés, és ha igen, akkor a közeljövőben legyen-e. Azért vacilláltam, mert egyrészt nem feltétlenül akarok rosszat se neki, másrészt a barátaim közül nem egy őt is ismeri, az őt is ismerő barátaim között peeig volt egy, aki már hónapokkal ezelőtt is azt mondta nekem, hogy ő a helyemben bizony már rég jogi útra akarta volna vinni az ügyet (legalábbis szerette volna). Plusz ugye ha nem is a jelent nézzük, hanem a múltat, korábban egyértelműen fel se merült volna bennem magamtól a jogi lépés, amikor még barátok is voltunk.

Tudom amúgy (most már, utólag=„jókor”), hogy igazából egy jó nagy hülyeséget csináltam akkor, már azzal, hogy egyáltalán adtam kölcsönt.

Az volt a sztori, hogy költöztek éppen akkoriban (csak az illető lánybarátom és az anyukája élnek ketten együtt). Költözés előtt is úgy éltek, hogy kb hónapról hónapra, sőt, napról napra (azóta pedig még jobban állnak így mint azelőtt). Egyszer gondoltak egyet, hogy hátha új lehetőségek lesznek más városban élve. Sikerült végre eladniuk a korábbi lakásukat, ami a korábbi városukon belül a pályaudvarhoz is közel volt, és vettek volna egy másik lakást úgy, hogy az új város maga is kevésbé jelentős város és azon belül is eléggé kint. Gondolhatnánk először azt, hogy kevesebbért vették volna az új lakást mint amennyiért eladták volna a régit. De átverték őket odafent. Így is igent mondtak a mostani lakásukra (az illető elmondása szerint azért, mert mielőtt ezen ügyletbe belementek volna, addigra több/sok másik lakásnak csak a megnézésén már túl voltak, és azok még gagyibbak lettek volna). Az átverődésük olyan „jól” sikerült, hogy még mínuszba is jöttek ki, és ez a mínusz volt nyolcvanezer. Addig tényleg minden okom megvolt bízni az illetőben, mert annál is korábban semmi pénzes ügy nem volt kettőnk között, csak sok őszinte beszélgetés volt köztünk régen. Így őszintének vettem azt is, amikor az illető azt mondta, hogy egyáltalán nem tudja, hogy kitől kérjen, rajtam kívül, rólam pedig tudja, hogy tudok adni, és persze hozzátette, hogy nem kötelező adnom, de csak rám számít. A kölcsön nélkül tehát csak akartak belemenni a lakásügyletbe, mégse tudták volna megtenni. Magához a költözéshez kellett a kölcsön.

Még csak nem is arra adtam, hogy a kölcsön nélkül álltak volna lenullázva (már az se jó, egy bank már erre se adna), hanem a kölcsön nélkül mínuszban és a kölcsönömmel együtt nullán. Na ez volt a hülyeségem. Úgy adtam, hogy biztos volt, hogy záros időn belül nem is lesz miből megadniuk. Csakis azért, mert a viszonyromlás ellenére nyilván még mindig ismerem őket, csakis ezért hiszem/tudom most is a következőt: csak akkor tudja megadni (és ez így lenne/maradna akkor is ha még mindig barátok lennénk), ha nem egyáltalán szerez legközelebb x összeget, nem, mert az elmegy a számláikra, hanem akkor tudja megadni, csakis akkor, amikor még „fölösleget” is összeszed valahogyan (vagyis pénzkeresés után kifizetik mindkettejük az összes aktuális/addigi számláját és még mindig lenne x összegük, és ha az még nem is 100 ft lenne hanem ≥1000).

Hát, ha még mindig úgy állnak, hogy alig tudnak PLUSZT keresni, akkor kb „várhatom” azt, hogy egyáltalán megengedhessék maguknak a nekem törlesztést.

És ha akkor többet gondolkodok, akkor rájövök, hogy nekik csak annyit lehet adni, amennyitől el is tudok búcsúzni.

Bónuszsztori: egy idén februári/márciusi reggelen vezetés közben hallgattam a retrórádió reggeli műsorát, és éppen ezt hallottam Balázstól: kölcsön csak annyi pénzt adj, amennyit nem is akarsz visszakapni (nem szó szerint így mondta, de pontosan ezt jelenti, amit mondott), hát erről is rögtön az én esetem jutott eszembe, hogy a kölcsön adott pénzemre valószínűleg keresztet vethetek -.-

#7 meg is találtam az akkor direkt el is mentett képet az utalásról ‒ tényleg nem írtam közleménybe költözés szót, helyette ennyit: „jó költözést :)” ‒ ez simán nézhető támogatásnak a törvény szemével, még az ajándék se kizárt