Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Nem aggasztó az, hogy milyen...

Nem aggasztó az, hogy milyen behatóan megfigyelés alatt tartottak valakit?

Figyelt kérdés

Esetünkben S. Ábelt. Nyilván az esetében érthető, de azért nem félelmetes, hogy bepoloskázzák és kamerázzák a házad?

A Pegazus óta tudjuk, hogy a törvényesség látszatára sem adnak, szóval, ezt bárkivel meg lehet tenni.

Régebben hallottam ismerősöket ilyenekről beszélni, hogy őket követik, megfigyelik, meg lehallgatják. Azt hittem, csak paranoiásak és ilyen csak a Rákosi-rendszerben fordulhatott volna elő.

Most utólag talán igazuk is lehetett. Mostanában olyan, mintha közelednénk egy orwelli világ felé.

Paranoiás idióta lennék? Van abban valami, ahogy látom a dolgokat?

Egyvalamit meg is válaszolnék előre:

Tudom, hogy páran majd azt gondolják: á, ez sosem történhet meg, különben is, törvénytisztelő állampolgár vagyok.

A Pegazus ügy megfigyeltjeinek is az volt a "bűnük", hogy kritizálták a kormányt, nyomoztak a mutyiügyekben, ezekkel nem sértve semmilyen törvényt.

Másfelől tegye a szívére az a kezét, aki soha, semmilyen törvényt nem sértett. Letöltöttél mondjuk egy torrentet. Átmentél a piros lámpán, stb. De még ez sem kell:

Látják, hogy megcsaltad a feleséged, máris zsarolható vagy.

Egy gyilkosból sokkal komolyabb dolgot is ki lehet zsarolni, ha szemet hunynak a tette felett: gyilkoljon meg egy újságírót, cserében kisebb büntetéssel megússza, mint a korábbi gyilkosságával.



2021. nov. 11. 20:20
A kérdező szavazást indított:
Van venne valami, aggasztó
Talán van benne valami, de nem aggódnék
Paranoiás idióta vagy
11 szavazat
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Én soha semmi illegálisat nem tettem. Nem is félek semmitől. Lehet poloskázni, lehallghatni, kamerázni. Úgysem fogtok látni semmit sem 😄
2021. nov. 11. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Engem is zavar a megfigyelés, de a cégek is ezt csinálják, és sokat tenni nem tudok.
2021. nov. 11. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
38%

Tetszik ez a módszer.

Kitalálsz egy hülyeséget - a pegazusos marhaságaidat - majd ezeket tényként kezelve következtetsz egy másik marhaságra.

A mesedélután az óvodában volt. Itt az ilyet szimpla hazugságnak nevezik. Ne hazudj!

2021. nov. 11. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Akkor Kósa vajon miről beszélt?

Az Izraeliek a semmit adják bérbe a baráti kormányoknak?

2021. nov. 11. 20:29
 5/7 anonim ***** válasza:
26%
Inkább megnyugtató.
2021. nov. 11. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%
Legalább vállaltad a neved. Levike után te vagy az új ügyeletes hülye. Gratulálok!
2021. nov. 12. 05:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 kretens ***** válasza:
6....Valahogy ez az egész gyakorikérdések is egy rejtett kódolásnak tűnik nekem.Jelenleg amikor barátaimmal beszélgetek bármiről utánna itt virágnyelven bizonyos topikokban szembesülök azzal hogy lehet hogy lehalgatnak.De pont ez lesz a vesztük.Hihető de a valóságban fals információkkal lehet hogy egy egész hálózat le lesz buktatva és egyátalán nem csodálkoznék azon ha jó pár rendőrön is kattanna a bilincs.Főleg az döbbenetes számomra hogy virágnyelven kapom vissza hogy mikor mit csinálok meg kivel beszélgetek saját lakásomban.A gépem kameráját már régen nem használom ez miatt.Habár a győri katonai biróságon komolyan vették az aggodalmaimat és bizony sikerült pár igen csak érdekes bizonyitékkal szolgálnom.
2024. febr. 20. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!