Szerintetek mennyi esély van arra, hogy az Alkotmánybíróság eltörli az egészségügyben dolgozó személyek kötelező oltását?
Semmi.
A Fidesz nagyon nyomja a Kamu Kovid kampányt.
#1
Igen, csak ez ugye kísérleti vakcina még.
Egyébkét a szavakon lovaglásnak nem sok értelme van. A vakcina hatásos, és ez a lényeg:
"A betegek 95 százaléka az oltatlanok közül kerül ki – mondta Zacher Gábor az RTL Klubnak."
"A betegek 95 százaléka az oltatlanok közül kerül ki"
De hogy ennek van-e bármi köze az oltáshoz, azt nem tudhatjuk, mert nem nyilvános, hogy kik kapták el.
Nem nagy szám a fertőzötteké, nyugodtan lehetséges, hogy pl. higiéniáról és oltásról még soha nem hallott vásározó cigányok, ill. családtagjaik fertőzik keresztül-kasul egymást. De akárkik is fertőződtek, jó eséllyel az életmódjuk, és nem az oltottságuk hiánya a fő probléma. A téli-tavaszi helyzetben szinte bárki, bárhol elkaphatta a vírust, de most ősszel még nem tartunk itt.
De ehhez csak egy aláírás kell a dolgozótól, hogy az ebből adódó károkért nem lép fel a munkáltatója ellen.
Oltáskor nyilatkozni kell, hogy saját felelősségre oltatja be magát az ember. Ugyanígy lehetne nyilatkozni az oltás megtagadásáról is. Ez amúgy is nonszensz, hogy köteleznek valamire, amiért az égvilágon senki nem vállal felelősséget, se aki beolt, se aki kötelez az oltásra.
5 "Bár igazad lenne"
Kb egy hónapja adta meg az FDA a végleges engedélyt a Pfizer vakcinájának 16 év felettiek számára:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!