Ha a gyermek betöltötte a 18évet az ő nevére lehet e a gyermektartást fizetni,vagy továbra is az édesanyja nevére kell fizetni?
Igen, természetesen lehet fizetni a gyerek részére. Azonban ez rokontartás, ahogy előttem írták és a gyámhatóságnál kell a módosítást intézni, hogy ne legyen belőle probléma.
A gyerektartás a gyerek szükségleteire van, ezért figyelembe kell azt is venni, hogy ezt lehet hogy még nem ő maga fogja erre költeni.
Vagyis ha elmúlt 18 éves de otthon lakik még akár középiskolásként akár egyetemistaként, akkor a háztartás fenntartásához szükséges lehet ez a pénz. A másik szülő egyedül lehet hogy nem tudja fizetni ezeket a költségeket amik a gyerek szükségleteit is biztosítják. Előfordulhat hogy a gyerek ha maga kapja meg, akkor hiába kellene a fűtéshez vagy a bevásárláshoz ez a pénz számára is, akkor sem adná oda hanem olyanra költené ami egyébként szeretne. Szélsőséges esetben lehetne, hogy a szülő egy fizetésből nem tudja fedezni a közüzemi számlákat és a lakbért, de közben a gyerek meg a gyerektartás összegéből kocsit tartana fenn magának és ott lakik, ott fogyaszt, ott eszik.
Ettől még persze lehet a gyereknek fizetni, csak hivatalossá kell tenni, hogy utána a másik szülő ne tehessen panaszt amiért ő nem is kapta meg a pénzt.
Nálunk is így volt egyébként. Egyetemista koromban apám úgy döntött, hogy már nekem fogja a kezembe adni a gyerektartást nem anyámnak, mert látta hogy már csak ritkán járok haza és minden költségemet magamnak fedezem a kollégiumban, az utazástól az étkezésen át a ruházkodásig ösztöndíjból meg alkalmi munkákból.
Miért? Elköltözött az anyjától, hogy már magának kell a kaját meg a ruhákat meg a ráeső rezsirészt fizetni?
Amúgy persze, lehet, HA a bíróságin ezt kérvényezed vagy az anyja beleegyezik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!