Özvegy öröklése, haszonélvezeti joga meddig terjed ki? Bővebben lent!
Elsősorban nem is a kérdésre kérem a választ, mert tudom, hogy haszonélvezeti jog illeti meg, hogy életét továbbra is a megszokott környezetben élhesse.
Viszont, ha nem kíván tovább ott élni, le kell mondania a haszonélvezeti jogról.
Ám mi történik abban az esetben, ha lemond róla, ám a többi örökös közül egy nem egyezik bele a kívánt eladási árba, pl. mindenki 10 millióért kívánja eladni, de szerinte az kevés, így meghiúsul az eladás(?).
Illetve ha meghiúsul az eladás, ám már megtörtént a haszonélvezeti jogról való lemondás, akkor a többi örökös már igényt tarthat a részére? S mi lesz az örökhagyó házastársával, akinek már a lemondás miatt nincs haszonélvezeti joga.
A történet szempontjából talán lényegtelen, de az egyik örökös természetéből adódóan bosszúálló típus és szereti megkavarni az állóvizet, ezáltal esélyes, hogy csak azért sem egyezik bele az alacsonyabb, ugyanakkor reális eladási árba?!
Igyekeztem röviden, érthetően fogalmazni.
Kérem, aki jártas ebben és tud segíteni, válaszával segítsen több információhoz jutni.
Előre is köszönöm nektek!
A haszonélvezeti jog és a vagyonlás két független dolog. Lehet valakinek haszonélvezeti joga vagyon nélkül, és megfordítva.
Ha valaki lemond erről a jogáról, azt végérvényesen teszi, az nem visszaállítható (hacsak nem bizonyítható valamiféle csalással történő esemény). Ugyanakkor a vagyon értékesítésében a vagyonrészek tulajdonosai közösen döntenek, végső esetben akár bírói végzés is lehetséges. Az értékesítés megtörténte vagy meghiúsulása a jogot nem befolyásolja. Ha nem mondtak le róla, akkor a mindenkori tulajdonos ezt köteles tudomásul venni.
"Igyekeztem röviden, érthetően fogalmazni."
Nem sikerült. Menjetek ügyvédhez, ő kibogozza. Az ilyesmihez amúgy is kötelező az ügyvédi közreműködés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!