Én jártam el helytelenül vagy pedig a kiszállító? (többi lent)
Ma érkezett meg a laptop amit interneten rendeltem 300.000 Ft értékben. Amikor kihozta a kiszállító a csomagon láttam egy sérülést (be volt nyomódva), megkértem, hogy had nézhessem meg a csomag épségét, de a futár erre egyből rávágta, hogy ő az nem várja meg, és már ment is el, el akartam kérni tőle a jegyző könyvet de azt mondta, hogy nem adja oda. A terméket nem vettem át és a kiszállító egyből elment, szinte pár perc alatt zajlott le az egész. (habár egy 5 percet várt mire kiértem, mivel dolgoztam miközben megérkezett)
Plusz költséget fizettem a csomag fokozott védelméért is.
Első sorban annak jelezd akitől vetted. Valószínű hogy a szállítás során sérült meg, ebben az esetben az ő felelősségük lesz.
A futárok valóban nem érnek rá, soha sem végeznének ha mindenhol megvárnák amíg leellenőrzik a csomagot.
Maga a cég által is eléd tett vásárlói szerződés is - amit elfogadtál automatikusan a vásárlásoddal - általában azt tartalmazza, (néha külön is figyelmeztetnek) hogy átvétel ELŐTT győződj meg arról hogy nem volt-e sérült a csomagod, mert utána nem fogják tudni elfogadni szállítási sérültnek.
Jól tetted csak ez neked további gondot fog jelenteni.
Ahogy a többiek írták, azonnal vedd fel a kapcsolatot a céggel és jelezd hogy szállítási sérülés volt a csomagon, a szállító nem engedte hogy ellenőrizd a termék épségét a csomagon belül, ezért nem vetted át. Ne az legyen hogy ők kiküldték de te nem vetted át és emiatt külön kell a pénzedért rohangálnod. Ilyen esetben nekik kell újra kiküldeni és a szállító céggel lemeccselni, hogy a sérült csomagért meg a szállításáért ki a felelős, te azt fizetted ki hogy egy ép csomagot visznek ki neked.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!