Igényelhetek özvegyi nyugdíjat így?
A párom elhunyt.
Született egy közös gyerekünk, aki most 3 hónapos.
Megszakítás nélkül több mint 1 évet együtt éltünk életvitel szerűen.
Soha nem volt házas a párom, nyáron lett volna az esküvőnk.
Az előző kapcsolatából van egy 8 éves kislánya, volt párjával majdnem 10 évet élt.
Tudomásomra jutott, hogy ő már igényelt özvegyi nyugdíjat, gyerektartást nem fizettünk, mert a csaj nem ment bíróságra perelni, mert nem elégedett volna meg azzal a pénzzel, amit a bíróság kiszab, illetve azért sem, mert tiltotta a 8 éves kislányt, de mi mindig támogattuk a kislányt.
A csajszinak 1 éve van párja, vele is élt.
Én összeköltözésünk után pár hónapra jelentkeztem a párom lakására ideiglenesen.
Én így igényelhetek vagy már a volt párjának jár?
"Az élettárs milyen feltételek mellett jogosult özvegyi nyugdíjra?
Az élettárs – a jogszerzőre előírt feltételek fennállása esetén – csak akkor jogosult özvegyi nyugdíjra, ha élettársával annak haláláig egy év óta megszakítás nélkül együtt élt és gyermekük született, vagy megszakítás nélkül tíz év óta együtt élt, feltéve, hogy az együttélésük (vagy annak akár csak egy része) alatt özvegyi nyugdíjban nem részesült."
Én ebből azt veszem ki, hogy járhat neked. Próbáld igényelni.
#3 vagyok.
Ez a rész még érdekelhet:
"Milyen esetben és hogyan kell az özvegyi nyugdíjat megosztani?
Több jogosult esetén az özvegyi nyugdíjat a jogosultak között egyenlő arányban meg kell osztani."
Igen, igényelhetsz. Tedd meg minél előbb.
Legjobb, ha személyesen intézed az árvaságival együtt, ott tudnak segíteni is.
Itt nincs helye megosztásnak, mivel az előző élettársnak nem jár.
Neked viszont igen és a 2 gyereknek árvaellátás.
A párod nyugdíjas volt, vagy van elég szolgálati ideje?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!