A temetéseken most hogy ellenőrzik, hogy ne legyen 50 embernél több? Le kell adni egy listát, vagy hogy?
Nekem egészen más a tapasztalatom, mint 1-es és 2-es válaszolóknak.
Január elején voltam a szomszédom temetésén.
Nagyváros, nagy köztemetőjéről van szó.
Mivel véletlenül sem akartam, hogy miattam ne tudjon egy mégoly távoli rokona is részt venni, előzetesen felhívtam a temető gondnokságát. Őszintén megkérdeztem, hogyan történik az 50 fő ellenőrzése, mit tanácsol, mit tegyek, ha egyébként elmennék, de nem akarok kellemetlenséget senkinek. Ő meg őszintén elmondta, hogy eleve kevesen szoktak lenni mostanság a temetéseken. Senki nem fogja megszámolni az embereket (nyilván a pap nevében nem nyilatkozhatott, csak a temetőgondnokság nevében). Ha esetleg mégis sokan lennének, akkor álljak távolabb, ennyit tanácsolt. Gyakorlatilag annyi az elvárás, hogy a ravatalozóban ne legyen 50-nél több ember, de őket se fogják számolni. Odakint, ill. a sír/urna mellett bármennyien lehetnek, legföljebb húzódjanak távolabb egymástól.
(Megj.: Végül tényleg az összlétszám szinte bizonyosan 50 alatt maradt.)
Azt gondolom, ez az emberséges, mégis a szabályt komolyan vevő hozzáállás.
Ritkán szokott temetésen olyan sok ember lenni ami feltűnően több az 50-nél. Nem most a járvány alatt, hanem általában. Ha pedig igen - akkor sem zsúfolódnak az emberek össze, mert tiszteletben tartják, hogy a közeli családtagok, barátok, rokonok mennek a ravatalozóhoz/ba és a többiek kint várnak, egymástól is távolabb. Ez temetés és nem ünnepség.
Aztán elkísérik a halottat a sírhoz, ott megint nem lehet tömegben egymáshoz közel állni, megint nem probléma ha kisebb csoportokban vannak az emberek.
Most járvány idején pedig eleve meggondolják az emberek hoyg kimenjenek-e egy temetésre, tényleg azok mennek ki akiknek nagyon fontos hogy elbúcsúztassák a halottat. Őket nem fogja sem megszámolni, sem elzavarni senki.
Édesanyámnak most volt a temetése. A vállalkozónak eleve mondtuk hogy csak nagyon kevesen leszünk, a szertartás alatt mégis ott voltak a munkatársai és ha szükség lett volna rá, akkor ők kérték volna meg az embereket, hogy menjenek kicsit távolabb egymástól. Mindenki tudta hogy vigyázni kell a temetésre jövő idős emberekre, így maszkban jöttek, senkire nem is kell szólni. Aki egy temetésen nem tud normálisan viselkedni annak nem is kell ott lennie.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!