Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Tb támogatás és munkanélküli...

Tb támogatás és munkanélküli regisztráció, hogy működik, én mit tehetnék ezügyben?

Figyelt kérdés

Tavaly érettségiztem, egyetemről pedig kiiratkoztam, mert úgy döntöttem pályát váltok(nem erőltetem ami nem megy,fogalmazzunk így).

Azóta munkát keresek, eddig sikertelenül. Mikor bent voltam a hivatalban, időpontot kértem "Álláskeresők nyilvántartásba vetele iránti kérelem" címmel, mert ez volt a hozzá legközelebb álló menüpont.

Ott felvilágosítottak, hogy egy másik hivatalba kellene időpontot kérnem először, majd csak utána tudnék hozzájuk menni ismét, viszont mikor telefonáltam, azt mondták, jelenleg nem tudnak segíteni, mert "átmenetileg nem működik a rendszer".


Nem a munkanélküli segélyre pályázom(amire egyébként sem lenne lehetőségem, mert 1 éven belül nem volt 1 munkaviszonyom sem a nyári gyakorlati helyeken kívül), hanem a TB támogatást szeretném igénybe venni. Egy ismerősöm említette, akivel egy évben érettségiztünk, hogy ő még a vírushelyzet elején elment a helyi hivalatba és elintézte magának az 1 éves TB támogatást, viszont pontosabban, hogy milyen menüpont alatt milyen lehetőséget választott, már nem tudja, elmondása szerint nem volt neki ilyesmi.


Próbáltam érdeklődni szüleimtől, ők viszont elég érdekes módon tudnak tekinteni a világra, ami annyit takar, "Bemész XYZ hivatakba,mondod hogy ezt akarod csinálni,oda adod a bizonyítványaid és elintézik aztán meg kapsz egy kis pénzt" ami több sebből vérzik, de már ott elbukott,hogy nem tudtak segíteni mert nem jó a rendszer.

Mi mást tehetnék még ezügyben? Elég tanácstalan vagyok.


2021. jan. 30. 05:24
 1/7 anonim ***** válasza:
95%
Bemész, mondod, hogy mit akarsz, eléd tolnak egy közmunka-ajánlatot 40 ezer forintért, nemet mondasz, törölnek a nyilvántartásból, és pont ott vagy, ahol most. Kár erre időt pocsékolni.
2021. jan. 30. 07:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Közmunkára csak 25 éves kortól lehet menni, én pedig mivel kort ugyan nem, de azt írtam, hogy tavaly érettségiztem (feltételezhető, hogy tavaly nem 47 voltam), így az sem fog működni.
2021. jan. 30. 08:02
 3/7 anonim ***** válasza:
100%
#4 nem tolnak közmunkát, mert az sincs, az is egy kamu A PÁRT részéről. Tavaly 5 hónapig voltam munkanélküli. Regeltem, 3 hónapig kaptam a kis alamizsnát (álláskeresési járadéknak nevezik, pedig sokmilliót húzott le rólam az állam amíg dolgoztam), meg folyamatosan a bérletet, de ennyi.
2021. jan. 30. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Tehát akkor nem tudunk semmivel sem többet, ugyanott vagyunk mint ahol másfél órával / pár nappal ezelőtt.
2021. jan. 30. 09:22
 5/7 anonim ***** válasza:
A Járási Hivatalba kell hozzá menned, még munkanélkülibe se kell hozzá regisztrálnod.
2021. jan. 30. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Régen az önkormányzatnál kellett intézni. Vagyoni helyzetet vették figyelembe a kérelemnél. Amikor én kértem nem volt kötelező a munkaügyi regisztráció.

Amit az 1. írt az butaság. Köz(rabszolga)munkára , meg úgy semilyenre sem szoktak kiközvetiteni. Ha meg igen könnyen el lehet intézni, hogy a beteltet írják be. Ismerős évekig volt reg. munkanélküli, és nem vezényelték ki közmunkára.

2021. jan. 30. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Helló megint! Szóval megtaláltam a nyomtatványt amiről szó esett (Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot igazoló hatósági bizonyítvány kiállítására irányuló kérelem néven [link] , maga a dokumentum pedig itt: [link] ). Ez volna az, nemde? Ehhez akkor elvileg nem szükséges, hogy munkaügyre regisztrálva legyek ahogy írták fentebb, igaz? Mert visszatérve a munkaügyi regisztrációhoz, ott csak olyan menüpontot látni, hogy "álláskeresők nyilvántartásába blablabla", amit a kérdésben is írtam, viszont az nem az ami nekik kellene.

Átnéztem az összes "szolgáltatás halmaz" összes "ügykörének" összes "feladatkörét", és Egyik Sem Az Amire Szükség lenne, viszont ha kiválasztok egy "véletlenszerűt", ami közel áll hozzá és ott mondom, hogy ezt és ezt szeretném elintézni, azt mondják hát itt ők nem tudnak ebben segíteni.

Szó szeirnt akárhogy keresek rá, csak a "Álláskeresők nyilvántartásba vétele iránti kérelem" kérelmet hozza ki, de nem erre volna szükség...

2021. febr. 4. 11:00

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!