Dohányboltban köteles vagyok kiadni a kezemből az életkor ellenőrzésre az irataimat az eladónak?
Az utóbbi időkben többször tapasztaltam, hogy bemegyek egy ilyen helyre, épphogy belépek, már rögtön azzal kezdik pökhendi stílusban, hogy "igazolvánny", (persze úgy, hogy még másik két vevő van az ember előtt - tehát előbb még ővelük kéne elfoglalva lennie), majd szinte kikapják az ember kezéből. Ez szerintem felháborító.
Természetesen LEHETŐVÉ TENNÉM az eladó számára az ellenőrzést akkép, hogy a saját kezemben tartva az (átlátszó) tokban megmutatom neki jól láthatóan az igazolvány hátulján lévő szül.dátumot. Azonban, a kérdés: köteles vagyok átadni is számára az igazolványt kiadni a kezemből? Mit mond a jogszabály erre?
Egyébként is 22 éves vagyok (tehát már eleve 4 éve vásárolhatok ilyen helyen), és hozzáteszem azt is, hogy nemdohányzó, amikor ilyen helyre megyek, ásványvíz/üdítőital vásárlás miatt - aminek az értékesítése tudtommal nincs korhatárhoz kötve. Tehát mégcsak nem is cigit/alkoholt veszek.
Szóval: Mi a hivatalos törvény ehhez az igazolvány/életkor ellenőrzéshez kapcsolódóan?
18 év alatti bent sem tartózkodhat a dohányboltban!
Ezért már több eladót megbüntettek.
Az meg, hogy melyik eladónak mennyire jó a szeme...nem biztos, fél méterről eltudják olvasni az apró betűket!
Amíg kiskorú(nak vélt személy ) tartózkodik az üzletben, nem árusíthatnak más vásárlóknak sem.
Nem kell kiadnod a kezedből, de biztosítani kell - már ha vásárolni szeretnél -, hogy hozzáférjen a születési adataidhoz.
"Mi a hivatalos törvény ehhez az igazolvány/életkor ellenőrzéshez kapcsolódóan?"
Hivatalosan annyi van: neked az eladó felé igazolnod kell, hogy elmúltál 18 éves. Ha ő nem tudja elolvasni az igazolványt felmutatással, akkor nem látja igazoltnak, hogy elmúltál 18 éves akkor sem, ha elmúltál. Azaz nem köteles kiszolgálni.
Érts: ő nem kötelezhet arra, hogy a kezébe add, ugyanakkor ő meg nem köteles téged kiszolgálni. Ha szóvá teszed, hogy hogy dolgozhat egy félvak a dohányboltban, akkor pedig még te vagy a paraszt.
"persze úgy, hogy még másik két vevő van az ember előtt - tehát előbb még ővelük kéne elfoglalva lennie"
Jogos, hogy amint belépsz, kéri, hogy igazold, hogy elmúltál 18, mivel a jogszabály szerint nem is tartózkodhatsz bent, ha nem bizonyosodott meg róla. És őt büntetik, nem téged.
A dohánybolti törvényben csak az van, hogy igazolnod kell az életkorodat, ha erre felszólítanak. Az nincs meghatározva, hogy át kell-e adni, vagy elég felmutatni.
Nyilván van valami egyéb jogszabály vagy állásfoglalás erre vonatkozólag, én nem találtam. Szerintem ezektől kérdezd meg e-mailben, ingyen van, és valamelyik biztos válaszol, amelyiknek dolga:
Azt kifelejtettem, hogy a törvényben viszont benne van, hogy ha olyan személy lép be az üzletbe, akinek esetében felmerül, hogy talán nincs 18 éves, akkor a kiszolgálást fel kell függeszteni a többi vásárlónál is, ameddig a kérdéses személy nem igazolja a korát, vagy nem hagyja el a helyiséget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!