Mégis mit gondol a kormány, ki fog így az állami eü-Ben dolgozni?
Idén szakvizsgázom (azaz 5 éve dolgozom) , a jelenlegi nettó alapbérem 174 ezer forint. Az eddigi rendszer szerint szakvizsga után kB. Nettó 310 ezer forintot keresnék, ami viszont nem igazán nő az évek során (2 szakvizsgával, kB. 15 éve dolgozó kolléganőm 350-et kap).
Az új javaslat szerint 2021. januárjától nettó 407600, 2022. Januártól 524000, 2023. Januártól 818600 Ft lenne a bérem.
Cserébe:
- nem vállalhatok sem másodállást, sem magánrendelest, csak valami külön engedéllyel, amiről természetesen semmi értelmes infó nincs
- nem kezelhetem a kórházban azt a beteget, akit magánrendelésen láttam
- ha átmegyek máshova dolgozni, akkor nem kaphatok több pénzt, mint az előző munkahelyemen.
És ezek csak az emészthető dolgok, ami a legfelháborítóbb az az, hogy 1+1 ÉVRE kivezényelhető vagyok bárhova, amit 10 nappal előre kötelesek bejelenteni. Arról szó sincs, hogy ki fizeti a lakhatást vagy az utazást.
Jah, és ez nem úgy működik, hogy lehet választani. Vagy jó az eddigi fizetés és nincsenek megkötések, hanem ez van. Vagy elfogadod, vagy nem dolgozol állami eü-Ben.
Mégis mit gondolnak?
Ezt ki fogja vállalni?
1. Akinek családja van, nyilván nem fogja vállalni a kirendelhetőség miatt.
2. Aki bármilyen egyéb okból helyhez kötött, szintén nem fogja vállalni.
3. Az, aki a magánrendelésen megkeres heti két napon ennyi pénzt, és csan egyet választhat a kettő közül, nem fogja vállalni.
Ezeknek teljesen elment az eszük? Nem vagyok katona. Ha az orvosi előtt valaki azt mondja, hogy ha elvégzem, akkor nem ott dolgozok, ahol akarok, hanem ahova kirendelnek, el sem megyek orvosi egyetemre.
Ha most bevezetik, biztos nem írom alá, ahogy a kollégáim 95%-a sem. Inkább megyek Aldi pénztárosnak, de nem költözöm a páromtól x km-re 2 évre.
Én eddig sem dolgoztam:-) De ugye azt senki nem hitte, hogy egy fillért is adnak _ingyen_. A kirendelhetőségnek meg a gondolatától rosszul vagyok.
Azzal a résszel mondjuk egyetértek, hogy privát beteget ne hordhasson be senki sztkba, de ha nem engedik a párhuzamos praxist, akkor gyorsan kiürül az állami szféra.
4: de, sőt polgári szolgálatra most is berendelhetőek. A vírushelyzet is ilyen. Fostam is, hogy pályaelhagyóként is esetleg visszarendelhetnek, bár működési engedély nélkül szerintem erre nincs esély. De praktizáló orvosokat tuti vezényelhetnek.
De ezek speciális esetek, nem a szürke hétköznapok.
De. Háború és járvány esetén. Most a covid alatt is ez van. De ez érthető is.
De a törvény szerint ez lesz az alap. Nem köti sem vészhelyzethez, sem háborúhoz, sem járványhoz. Ha mucsaröcsögén nincs orvos, akkor majd a családom mellől szegedről odarendelnek. 2 évre.
Ezt nem vállalom be. És a kollégáim 95%-a se fogja.
Kérdező
Végre tiszta helyzetet akarnak teremteni az egészségügyben és ehhez mellé is tesznek egy komoly bérnövekedést. Természetesen neked nem kötelességed elvállalni. De ne akard ezt beadni, hogy azért cserébe, hogy 3 év alatt a jelenlegi béred 4,5-szerese vagy a szakvizsgával eddig elérhető béred 2,5-szerese lesz, az ne lenne elegendő nagyságú ahhoz, hogy CSERÉBE elvárhassák, hogy te csakis az állami egészségügyben dolgozz!
A kirendelhetőség éppen olyan lehetőség, mint a hadkötelezettség, csakis akkor fognak vele élni, amikor elháríthatatlan veszélyhelyzet van.
Neked kell a legjobban tudnod - hiszen éppen most csináltad végig - mennyire fontos az hogy ott legyen elegendő ember ahol szükség van rá és ne máshol, ahol meg beteg alig van éppen akkor. Te vagy az aki átélte hogy mit jelentett a gyakorlatban a veszélyhelyzet alatt már ez az átirányítás, "átvezénylés". Nem tereltek tömegesen ápolókat, orvosokat az ország egyik végéből a másikba és ahol meg kellett tenni, ott sem a kisgyerekeseket vagy azokat kényszerítették rá, akik nem akarták.
Ez egy megállapodás és a törvényhozás oldaláról egy keret. A belső részleteket éppen úgy a te kamaráddal közösen fogják majd kidolgozni, ahogy a béremelést is csinálták. Neked kellene a legjobban ismerned mennyi és milyen egyeztetés kellett ehhez a béremeléshez - ha nem tudod akkor meg nézz utána. Ahogyan a béremelés mértékét sem a kormány egyedül találta ki, éppen úgy a mellé tett elvárásokat sem egyedül fogalmazták meg. Egy alku eredménye és nyilván ha törvény lett máris belőle, akkor a feltételeket is elfogadta az orvoskamara vezetése.
Mérgelődhetsz rajta, de valamit-valamiért. Ekkora léptékű béremelés remélhetőleg ad már nektek orvosoknak egy olyan belátható, stabil és magas egzisztenciát, ami elfogadható azért hatalmas és felelősségteljes munkáért amit végeztek. Bocs ha betegként szeretném, hogy te mint orvos, aki éppen a most kórházban fekvő és nagyon rossz állapotban levő édesanyámmal foglalkozz inkább és ne legyél amiatt túlterhelt, fáradt, mert szaladnod kell a magánrendelésedre vagy a magánkórházba ügyeletre. Ha nem szeretném, hogy a magánrendelésen találkozzunk 20 ezerért, mert nem érsz rá a szakrendelőben az állami rendelésen, hiszen nem fizetik meg.
Választhatod a magánrendelést és végezheted ott a munkádat, ott is lesz páciens. 2 nap múlva én is magánorvoshoz, magánrendelésre megyek, mert szeretném ha ott vizsgálnának meg, egy helyen, egyszerre mindent és nem elhúzva hetekig itt meg ott várakozva. Gond nélkül ki fogom fizetni érte azt a 40-50 ezret, mert így döntöttem. De hagy NE legyen már kényszer, hogy muszáj mennem a maszek rendelésre, mert ugyanaz az orvos az állami szakrendelésen nem hajlandó rendesen megvizsgálni - ott meg jó pénzért már igen!
A panaszaidat, gondolataidat vesd fel ott ahol lehetőséged is van arra hogy elérj vele valamit - az orvoskamaránál. Azt hiszem elmondható, hogy eléggé hangosan kormányellenesek voltak és igencsak jelentős eredményt el tudtak érni számotokra.
Lesznek majd emberek akik alá fogják írni és talán többen lesznek majd a most középiskolások között is akik már úgy látják, hogy megéri belekezdeni az egészbe és 10 éven át ennyire sokat tanulni érte - mint te is. Az sem baj ha te nem így érzed, nyilván meg fogod találni orvosként a helyed a magán rendelésben is. Sok sikert kívánok hozzá!
Leírtam a pontos nettókat. A 3 milliónak közelébe sincs.
És szerintem igen is nagy áldozat a családom mellől 2 évre elköltözni. Igen, 800 ezer forintért is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!