Jó ötlet lenne törvénybe iktatni, hogy egy választás előtt néhány nappal kötelezően részt kelljen venni egy tv -s vitában a miniszterelnök jelölteknek?
Szerintem abból a szempontból jó lenne, hogy nagy nyilvánosságot kapna, sokan megnéznék, mert ritka és érdekes esemény és eljutna mindenkihez minden párt terve, programja.
Egy nagy gond van ezzel. Egy TV-s vitában nem lehet előre megírt kérdésekre előre megírt válaszokat adni. Ezért annak a pártnak a miniszterelnök jelöltje ezen nem fog részt venni, aki csak előre megírt forgatókönyv alapján tud nyilatkozni és nem érdeke, hogy eljusson az egyes pártok programja, nézőpontja, véleménye az emberekhez.
nem jó ötlet. Nem cirkuszi fellépőket kell megszavazni a választáson, hanem neked kell értelmes döntést hoznod.
Aki a választások előtt 4 nappal még nem tudja, hogy kire fog szavazni, már bocsi, de annak nem is kellene szavaznia inkább. Azt meg hogy milyen eredménnyel jár ha tömegek ilyen választási vita alapján szavaznak, már átélhettük. Még az unokáink is fizetik majd ennek a következményeit, ami volt 2002-ben és 2006-ban.
Szavazz az alapján amit a PÁRTOK tesznek és mondanak, ne egy tévés cirkusz alapján. Ha nem megy, akkor ne menj szavazni!
Hogy is volt ez 2006-ban kérdező? Volt nagy tévés miniszterelnöki vita. Aha. Utána mi is került ki napvilágra - már túl későn?
"Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt. Úgy őriztük a politikai egységet tavaly nyár óta, és mögötte mondjuk a szakmai politikai egységet, mint soha ebben az elmúlt években. Vagy talán sose. ... Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?"
Tényleg ezt akarod eljátszani újra?
#6: "Hogy is volt ez 2006-ban kérdező? Volt nagy tévés miniszterelnöki vita. Aha. Utána mi is került ki napvilágra - már túl későn?"
De mi volt ezzel a baj, ha egyszer a fideszesek szerint Orbán nyerte a vitát? Vagy nem?
#8 Ezzel a "tévém sincs" szöveggel igen gyatra dolog jönni. Itt vagy, használod az internetet. Vagyis azt nézel meg a számítógépeden, vagy telefonodon amit akarsz.
Attól mert nem fizettél külön egy tévé készülékért és a kábeltévés szolgáltatásért, te még éppen úgy nézel tévéműsorokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!