Szerintetek ez megtörténhet, megtörténik ma Magyarországon? Mennyire van realitása?
Nem kifejezetten politika, de jobb kategóriát nem találtam, jogba meg belefér.
Multinál dolgozom, ahonnan nemrégiben kirúgtak 2 embert.
Az a két ember ügyfelekkel foglalkozott, és valahogyan kiderült, hogy pénzért cserébe elintézték dolgokat egyes ügyfeleknek.
Tehát az ügyfelek megvesztegették őket, előnyökért cserébe.
A történet lényege, hogy a cégnél mindenkinek van céges mobilja. Készülék + előfizetés, korlátlan használattal.
Hogy hogyan derült ki az ügy, azt nem tudom, de rendőrségi ügy lett belőle, és az egyik bizonyíték ellenük egy beszélgetés volt, ami viszont NEM TELEFONON TÖRTÉNT, viszont a telefon mikrofonja rögzítette.
Azt már jó ideje tudjuk, hogy akár a beszélgetés közben hangzik el valami, akár egyszerűen csak úgy, hogy a telefonunk a közelünkben van, a mikrofon aktív, és például ezek alapján a mondott kulcsszavak alapján kapjuk a célzott reklámokat.
Tehát a privát beszélgetéseiket rögzítették, amik után már kétség nem fért a törvényszegéshez.
Lejátszották nekik a felvételeket, állítólag.
Nekem ez elsőre nagyon furcsa volt, semmit nem hittem el belőle.
Nem az a kérdés, hogy ez ma technikailag megvalósítható-e.
Hanem hogy egy cégnek tényleg van ehhez jogosultsága, és maga a cég meg tudja ezt tenni, hozzáfér az adatokhoz?
Nem mobilszolgáltató, mert akkor könnyű lenne a válasz.
Nem is állami cég, tehát nem nemzetbiztonsági dolgokra kell gondolni.
Egy közmű-szolgáltatóról van szó.
Ha ez megtörtént, hogyan került a cég birtokába a felvétel? Releváns-e, hogy a mobiltelefon a cég tulajdona?
HA meg is történt, egy bűnügy során ez felhasználható bizonyíték? Nem úgy van, hogy ha valaki nem tud a felvétel készítéséről, akkor az nem használható fel bizonyítékként?
Sok a kérdés, és hiába nem hittem eleinte, mára mégis befészkelte magát a gondolataimba. Ugyan nekem nincsenek törvénytelen ügyeim, de odafigyelek arra, hogy ha a főnökömről mondok terhelő dolgokat, vagy valami pikáns magánéleti dolgot, akkor a mobilom ne legyen testközelben.
Mit gondoltok, mennyire reális ez a történet? Az az illető mesélte, akivel megtörtént, tehát nem az unokatestvérem volt szobatársának a rokonának a szomszédjáról van szó.
Aki még kommentel, az próbáljon meg értelmes választ írni.
Bár nem először kapom meg, hogy Balázska vagyok, túl hosszan nem fogom megint kifejteni, hogy ezeknek az összeesküvés-elméleteket gyártó embereknek milyen sivár élete lehet.
A válasz nem csak hogy nem hasznos, de még értelmetlen is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tisztában vagyok a balázskázással, nem ez volt a kérdés.
Több éve gyakorizok, ezerszer találkoztam már vele. Ezért írtam, hogy már máskor is megkaptam.
Szóval ennek se volt túl sok értelme. De még csak a téma sem egyezik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A mobilt elég bonyolult így meghackelni szerintem, valószínűbbnek tartom, hogy egy kis microfon volt elrejtve valahol a közelben ami rögzített.
Jog szerint valóban nem használható fel ilyen felvétel egy perben, viszont indok lehet arra, hogy a kirúgják az alkalmazottat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Jaj, itt kapod a paranoiás, skrizo, kamu válaszokat.
Elvileg lehetséges távolról működésbe hozni a telefon mikrofonját, meg a kameráját, de szerintem ilyet nem csinálnak.
Az ügyvédem szerint a leplezett eszközök használata bírói engedélyhez kötött. Beletartozik a telefon lehallgatás, emailek elolvasása stb., valamint a poloska is. Valószínűleg az iroda, munkahely volt bepoloskázva, ami logikus is, mivel ott történtek a szabályszegések. Én is erre szavazok!
Hasonlóan gondolom én is.
De akkor sem lehetett volna felhasználni, nem?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Köszönöm!
NEm volt ez akkora volumenű ügy, hogy előzetes bírói döntés legyen róla. Nem többszáz milliós téma, max pár millió.
És már akkor történt a feljelentés, mikor lebuktak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!