Hogy van ez az elsőfokú, másodfokú stb bíróság dolog?
Azt értem, hogy minden per elsőfokon indul, utána fellebezés esetén másodfok.
De maximum hány fok lehet?
És mikor lehet pl Legfelsőbb Bírósághoz fordulni? Elsőfok után egyből is?
És büntető ügyekben harmadfok is.
Be.
A felülbírálat terjedelme
618. § (1) A harmadfokú bíróság
a) a másodfokú bíróság ítéletének
aa) a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntését,
ab) azon rendelkezését, illetve részét, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének a sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett, és
b) az elsőfokú és a másodfokú bírósági eljárást
arra tekintet nélkül bírálja felül, hogy ki, milyen okból fellebbezett.
(2) A harmadfokú bíróság hivatalból dönt az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekben, valamint a szülői felügyeleti jogra és a polgári jogi igényre vonatkozó rendelkezésekről is.
Vannak járási/kerületi bíróságok (kerületi bíróság Budapesten kettő), felettük megyei/fővárosi törvényszék, felettük régiónként ítélőtábla, felettük Kúria (már nem LB a neve 2010 óta).
A nagyobb súlyú ügyeknek (törvények határozzák meg, hogy polgári, büntető ügyben mi az ilyen) már az első foka törvényszéken van, ez esetben a másodfok ítélőtábla, harmadfok Kúria.
Büntető ügyben pl. ha első fokú döntés (végzés, ítélet) jogerőre emelkedik, annak kérheti a védő vagy ügyészség:
- az egyszerűsített felülvizsgálatát, ha járási/kerületi bíróság volt az első fok, akkor az ítélőtábla, ha törvényszék, akkor Kúria végzi az egyszerűsített felülvizsgálatot;
- felülvizsgálatát, amit a Kúria végez, a felülvizsgálat eredménye pedig lehet az is, hogy az elsőfokú bíróságot a Kúria új elsőfokú eljárás lefolytatására utasítja.
A Kúria döntése ellen alkotmányjogi panaszt lehet tenni az Alkotmánybíróságon. Dönthet úgy, hogy a Kúria döntését (végzését, ítéletét) megsemmisíti (ez esetben új bírósági eljárást kell lefolytatni).
Az Alkotmánybíróság döntése ellen pedig a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához lehet fordulni (pl. büntetőeljárási garanciák megsértése miatt).
Kedves első! Ez nem igaz, hogy rögtön másodfokon indul valami. Te arról beszélsz, hogy nem minden ügy a járásbíróságok hatáskörében tartozik. Ez igaz. Vannak ügyek, amik törvényszéki hatáskörbe tartozik. De ott, abban az esetben a törvényszék az elsőfokú bíróság. Ha ott fellebbezés történik, akkor az ítélőtábla kerül képbe, mint másodfok.
Tehát minden az adott ügytől függ, hogy kinek a hatáskörébe tartozik.
Az Alkotmánybíróság pedig ugye teljesen más. Ott, ha olyan körülmény merül fel, ami az első- és/vagy másodfokú bíróságon nem volt ismert, vagy esetleg valami teljesen más jogorvoslat merülhet fel, oda lehet fordulni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!