Most ez mi? Nem tudom hogy kérdezzem.
Szóval pénzről van szó.
Apukám meghalt és a házát eladtuk, 1,5M-ért.
Ebből 200E volt a sír. Illetve még valami lett belőle, az nem is lényeges, de 1M maradt.
Abból van most 100E forint. És még azt sem akarják odaadni, mert hogy az a tartalék és hogy én azt elköltöm, holott ez nem igaz, ugyanis elkezdtem félre tenni a pénzt és nem költök belőle, a kártyámat azért is nem viszem magammal sehová hogy ne tudják róla költeni. Nyáron dolgoztam és költöttem belőle, ezért már én pazarló vagyok, amit azért nem értek mert én megdolgoztam azért a pénzért és nem értem hogy akkor miért nem költhetek belőle, de ők azt az 1M-t konkrétan elverték.
Az 1M meg azt sem tudom hova ment el, ez az egészben a legviccesebb. Ez az egész hagyján lenne ha őszintén megmondták volna hogy elköltik vagy valami vagy hogy mire. De végig az lett mondva hogy az nekem van félre téve. Most nem azért de nekem azzal terveim voltak, tök jó alapnak gondoltam, de hát ugye pofára estem konkrétan.
Én elhiszem hogy szeretnek de ezt valahogy nagyon nem értem. Valaki elmagyarázná hogy ez hogy is van??
Na jó!!! Elegem van. Aki nem akar segíteni NE írjon. Menjen máshova, már nem azért de valami értelmeset is csinálhatnál az helyett hogy itt undokoskodtok.
Köszi a választ, lehet hogy majd írok.
Itt is leírják: [link]
"Függetlenül az ingatlanban értékesített tulajdoni hányad értékétől, minden esetben szükség van a gyámhatósági jóváhagyásra, ha kiskorú az ingatlanban fennálló tulajdoni hányadát eladja."
Nem tudsz bemenni a gyámhatósághoz, hogy kiderítsd, hogy mi és hogyan történt?
Nem megyek be, mert senkinek sem akarok rosszat. Illetve azt sem hogy itthon ezért ha esetleg kiderülne eliteljenek.
Arra emlékszem hogy régebben a mamával beszéltünk és ez szóba került hogy ez ki legyen kerülve valami lett csinálva, de azt már nem tudom hogy mi.
Mert a családom. És nem akarok rossz ember lenni. Vagy rosszat tenni nekik, van így is elég baj..
Engem csak az duhit hogy nekem mondják hogy én cseszem el a pénzt, holott ez nekik sokkal könnyebben ment az enyémmel. És még a megmaradtat sem.
Ahj, nem így kellett volna csinálni.
Előző vagyok
Az mondjuk a minimum, hogy megpróbálod elszámoltatni őket, hogy mire tapsolták el a TE pénzed, amit az apukád után örököltél. Nagyon szemét dolognak tartom, hogy egy fiatal nőnek az apukája után maradt örökségét valakik ilyen elegánsan benyelik. Kérdező, ne hagyd magad, mert itt szerintem te vagy hülyének nézve. Én nem mondom, hogy feltétlenül rosszat akarnak neked, biztos megmagyarázták maguknak, hogy miért van nekik nagyobb szükségük arra a pénzre...
"nem akarok rossz ember lenni"
Tehát nem az a rossz, aki elveszi más pénzét, hanem az, aki rá mer kérdezni, hogy miért tette és hogy hol a pénz? Érdekes felfogás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!