Örökös bíróság útján kitehet a házból?
Adott egy ház, 6 örökössel, ami 10 éve üresen áll, elég rossz állapotban. (Ebből 1 örökös a férjem) Nyáron megbeszéltük az örökösökkel, hogy először felújítjuk, majd egy pár év múlva kifizetünk mindenkit. Bele is egyezett mindenki, de csak szóban. Első lépésként felbecsültettük a házat, majd ezután elkezdtük felújítani, már többszáz ezer ft-unk benne van.
Azt tudni kell a történethez, hogy a szomszédban egy másik örökös lakik, aki engedély nélkül építette fel a házát a "mi"telkünkre, már vagy 30 éve... és ugyanez az ember, most meggondolta magát, azt mondja, nem fogja ennyiért eladni a részét, mint amennyire fel lett becsülve. Azt is mondta, hogy ügyvédhez fordult, és jönni fog nekünk egy levél, hogy álljunk le a felújítással. Hozzáteszem ez az ember előtte tanácsokkal látott el minket, mivel kőműves... és most, hogy 3 hét múlva mennünk kell az albérletünkből meg ezt csinálja :(
Fogunk beszélni ügyvéddel, csak nagyon félek, nem tudom mire számítsak. Hallottam olyat, hogy elévül a büntetés az ő házára,mert már olyan sok éve ott áll... és így, hogy ő nem egyezik bele a dolgokba, be sem fogunk oda tudni jelentkezni, pedig az ő háza van ott engedély nélkül!! És én úgy gondolom, neki kéne fizetni nekünk a telekért! (Egyébként, ha nem lenne ilyen gonosz eszembe nem jutott volna..)
Még annyit hozzátennék, hogy árverezték a házat, de anyósom kifizette, senki nem foglalkozott amúgy vele. Ez ha jól gondolom nekünk kedvez, igaz?
Bocsánat, ha nagyon össze-vissza, de ideges vagyok nagyon. Köszönöm, ha normális választ írsz.





Ha elárverezték a házat, és anyósod kifizette, akkor megvette...nem?
Azaz most már anyósod a tulaj, nem?





Ott rontottátok el, hogy csak szóban állapodtatok meg. Amúgy ha el akarják adni minden örökösnek bele kell egyeznie az eladásba, ha nincs egyezség lehet kérni a bíróságtól a közös tulajdon megszüntetését.





"Amúgy ha el akarják adni minden örökösnek bele kell egyeznie az eladásba"
Nem kell! Miért kellene? A saját tulajdonával mindenki azt csinál amit akar. El is adhatja a tulajdonrészét.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!