Emelnének vádat lopásért akkor, ha a tárgy tulajdonosa azt vallaná a rendőrségnek, "ő nem bánja, hogy az ismerőse engedély nélkül vette kölcsön a tárgyat, ne büntessék meg"?
Csavart egy kérdés. A lényeg, hogy a legjobb barátommal - aki a szomszédom immár 20 (!) éve - ezen gondolkodtunk. Pl mi rendszeresen segítünk egymásnak, kulcsunk is van egymás házába. Olyan, mintha testvérek lennénk. Mi történne a következő esetben?
Tegyük fel, ő elutazik, amíg én kölcsön veszem a fűnyíróját, anélkül, hogy elkérném tőle. Majd tegyük fel, hogy volna egy rosszakaró másik szomszédunk, aki ezért feljelent engem. Majd a barátom azt mondaná a rendőrségnek: "igaz, hogy nem kérte el tőlem, de hát nem baj, nyugodtan használhatná bármikor, én nem akarom, hogy ezért megbüntessék!"
Mit tenne ekkor az ügyészség? Vádat emelne lopásér?
Ez nem lopás, mert nincs sértett, aki azt mondja, hogy valamit jogtalanul eltulajdonítottak.
Btk.
Lopás
370. § * (1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.
Fontos megjegyezni, hogy a lopás esetén magánindítványt csak akkor lehet tenni, ha a sértett a tettes hozzátartozója, különben a Rendőrségnek hivatalból kell feljelentést tennie. Az általad leírt esetben szerintem az első válaszadó válasza helytálló.
Fontos megemlíteni azt is, hogy a törvényi tényállás szerint nem büntetendő az, ha az elkövető csak használni akarta a dolgot és nem a sajátjaként birtokolni, azaz ha a bűncselekmény célzata nem a jogtalan eltulajdonítás, akkor a tettes lopás miatt nem büntethető.
Már valaki meghivatkozta, de megteszem én is:
Lopás / Btk. 370. § (1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.
Mivel az általad felvázolt esetben csak "kölcsön" veszed a szomszédod ingóságát, szándékodban áll, hogy visszaadjad, sosem gondoltál arra, hogy azt megtartsd és annak te legyél az új tulajdonosa, így hiányzik a tényállás "azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa" fordulata, azaz a cselekmény nem minősül lopásnak. Ebből kifolyólag az ügyészség nem emelne vádat, hanem bűncselekmény hiányában (ha más nem merül fel, pl. magánlaksértés stb.) megszünteti az eljárást.
Egyébként az általad felvázolt történet tipikusan nem büntető, hanem polgári ügy, ezen belül is birtokvédelmi eljárást, esetleg birtokpert lehetne indítani az elvett ingóság visszaszerzése érdekében.
Én hamis vád miatt indítanék eljárást a feljelentővel szemben.
Központozási hiba miatt nem tiszta, hogy húsz éve vagyok szomszédok, vagy húsz éve ezen agyaltok. :-)
Ha kulcsotok van egymáshoz, nem csak szomszédok vagyok (ami semmire nem jogosít fel), hanem jóbarátotok is, így aligha merülhet fel az, hogy egy kölcsön vett eszköz bármiféle bűncselekményt, szabálysértést megvalósítana.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!