Ha szerződésbe foglalt béremelést nem ad meg a cég, akkor van más lehetőség a munkaügyi peren kívül (helyi megegyezés kizárt)?
Bértáblás helyen vagyok már jó ideje lépnem kellett volna a táblában, amely béremeléssel jár együtt. De nem léptem, nem is akarnak léptetni mert annak anyagi vonzata lenne.
Próbáltam megbeszélni ezt de rövid úton tisztába tették hogy tudnak róla de nem emelnek. Csináljak amit akarok szerződés-csak egy vállvonás de nem emelnek.
Ezek után a munkaügyi peren kívül van más lehetőségem?
Sántít a dolog nem hiszem el.
Közalkalmazott vagy? Vagy nem vagy az csak "figyelembe veszik a bértáblát"?
Ha utóbbi akkor valóban megtehetik aljas módon hogy nem emelnek hiszen nem kötelező ill azon évi bértáblát veszik figyelembe amelyiket akarják. Tehát közalkalmazott státuszban dolgozol?
"k hiszen nem kötelező ill azon évi bértáblát veszik figyelembe amelyiket akarják."
Nincs igazad mert bár nem vagyok közalk, de a szerződésben benne van fixen hogy melyik bértáblát veszik alapul és az is benne van hogy "annak mindenkor érvényben levő változatát" vagyis nem csak maga a kategórialépés számít hanem ha maga a tábla is változik az is él az esetemben. Elvileg.
A gyakorlat meg az hogy az csinál amit akar és én mit tehetek - bíróság és ennyi. Azt meg nem teszem meg mert akkor hello az állásnak és a kör bezárult.
Sokadjára tanácsolom, hogy fogadj fel pribékeket és fenyíttesd be velük a főnököt. Vagy legalábbis finoman beszélgessenek el vele, közölvén, hogy ha egy héten belül nem kapsz papírt a fizuemelésről, akkor visszamennek, és valami maradandó károsodást okoznak neki (újját levágják, karját eltörik stb.). Onnantól a főnököd még köszönni is vigyázva fog neked.
Másik lehetőség, hogy felbérelsz egy magánnyomozót, hogy kutasson a főnök múltjában, hátha talál valamit, amivel zsarolni lehet.
Esetleg kompromittáló helyetbe hozod a főnököt, amiről fotót is készíttetsz.
A bíróságon és a felmondáson kívül ezek a lehetőségek vannak.
" hogy fogadj fel pribékeket "
Én meg sokadszorra válaszolom erre hogy oké és ha a főnök másnapra 2x annyit bérel fel és rám döntik a házat akkor mi van? Majd te látsz el akkor? Mehetek hozzád lakni gyógyulni kosztolni? Elvégre te javasoltad.
Vagy hogy lesz?
Amik ugyaniolyan filmbe mesébe illő semmik mint az első.
Komoly javaslat egy lenne: bíróság. De mivel akkor kivágnának így ez se játszik.
így akkor marad ez a trágya halálomig?
Az összes törvényes és törvénytelen (tehát ahol be kell mocskolnod a kezedet) lehetőség fel lett itt vázolva. Ha egyikkel sem kívánsz élni, akkor marad az, hogy tűrsz tovább.
Mellesleg a pribékekkel fenyegetés nem annyira mesébe illő. Közmunkában dolgoztam, volt egy munkatársam, aki mesélte, hogy van neki egy ukrán maffiózó ismerőse. Ő egyszer segédmunkában dolgozott valami kőművesnél, aki a végén nem akarta kifizetni őt. Szólt a maffiózó ismerősének, aki felkereste a kőműves vállalkozót. Még aznap csörgött a munkatársam telefonja, hogy másnap menjen a pénzéért, mihamarabb. Az persze igaz, hogy ha az ember efféle segítséget kér, számíthat rá, hogy egy napon majd valamiféle viszonzást várnak érte.
Lemaradt:
Azt nem tudom, őt végül megkeresték-e, hogy viszonozzon. Ez már régen volt, 11 éve, mikor együtt dolgoztunk.
"Nincs igazad mert bár nem vagyok közalk, de a szerződésben benne van fixen hogy melyik bértáblát veszik alapul és az is benne van hogy "annak mindenkor érvényben levő változatát" vagyis nem csak maga a kategórialépés számít hanem ha maga a tábla is változik az is él az esetemben. Elvileg.
A gyakorlat meg az hogy az csinál amit akar és én mit tehetek - bíróság és ennyi. Azt meg nem teszem meg mert akkor hello az állásnak és a kör bezárult."
Akkor most megválaszoltad magadnak a kérdést.
Sajnos az egy dolog hogy ez le van írva a szerződésedben, de tojnak bele, ezzel nem csak te vagy jársz így. Ha nem vagy közalkalmazott akkor semmi nem kötelezi őket hogy betartsák ezt. Ez egy ígérgetés semmi több, azért elolvasnám a szerződésedet, hátha nem jól értelmezel valamit.(nyilván ez sci-fi).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!