Ha valakinek teljesen online cége van, annak miért kötelező a fix cégtáblás telephely?
Vannak kis internetes cégek, sok esetben egyéni vállalkozók, egyéni cégek, például kisebb weblapokat üzemeltetők, szoftverfejlesztők, akik az interneten keresztül dolgoznak. Ezekben az esetekben a munkavégzés helye, ahol kinyitják a laptopot hogy dolgozzanak rajta változó, a tevékenységük teljesen az internethez kötődik, ami nem helyfüggő.
Most, hogy már az ügyfélkapun is lehet kommunikálni a hatóságokkal, mi szükség ezekben az esetekben fix telephelyre, kihelyezett cégtáblával? Ugyanis, ilyenkor a telephelyet azzal indokolták eddig, hogy legyen hova küldeni a leveleket. Most már ez teljesen történhet elektronikusan, a személyes nav ellenőrzést is le lehet úgy bonyolítani, hogy küldenek egy elektronikus levelet, hogy fáradjon be a legközelebbi navhoz.
Ez maradiság, vagy csak nem értik a törvényhozók a kétezres éveket?
Rengeteg esetben jól jön, hogy van legalább papíron létező székhely.
A vállalkozó nem teljesít, felmondom a szerződést, amit utólag bizonyítható módon, tértivevényes levélben akarok megküldeni. Mit írok székhely nélkül a tértivevényre?
Vagy pert nyerek a vállalkozóval szemben és végrehajtásban le akarom foglaltatni a dolgait. Hová küldöm a végrehajtót?
Az ilyen esetek miatt szükséges a székhely. Ha a székhelyen nem található meg a cég, akkor arra jogi szempontból tudok építeni.
Nem minden esetre értettem, csak azokra a tevékenységekre, amelyekhez nincs szükség telephelyre. Haladni kellene a korral. Perrel egy ilyen vállalkozót is utol lehet érni, mert van saját lakcíme és oda küldhetők a per iratok, a behajtó. Aki nagyon akar, el tud tűnni akkor is, ha van telephelye. A telephelyét és a bankszámláját kiürítheti, nem fogja megvárni, amíg elmarasztaló ítélet születik.
Akikre én gondoltam, olyan vállalkozók, akik nem telephelyen szolgáltatnak, nem olyanok, akik tartozást szoktak felhalmozni.
Azt értsd meg, hogy a székhely nem kell, hogy a tevékenység végzésének helye legyen. Nem arról van szó, hogy köteles vagy akkor is fenntartani egy helyiséget, ha amúgy egy szem laptop kell csak a munkádhoz.
A székhely lehet a lakásod, vagy a semmi közepén egy garázs is.
A székhelynek jogi jelentősége van. Ettől függ pl., hogy magyar, osztrák, kínai vagy milyen cégnek kell-e tekinteni. Ha perellek, ettől függ, hogy melyik bírósághoz kell, hogy forduljak. Ha valami ügyem van a cégeddel, ide kell, hogy menjek, vagy ide kell, hogy küldjem a levelet, amit ha nem veszel át, akkor vitán felüli lesz, hogy te mulasztottál, nem mondhatod, hogy "ja, éppen hat faluval arrébb, a kocsmában programoztam aznap, sorry". Mikor kijön egy hatóság ellenőrizni, itt kell tudnod előadni egyes iratokat, nem mondhatod, hogy "ó, éppen a Föld másik felén tartom, de majd jövő hétre elhozom".
Esetleg egyéni vállalkozóknál lehetne azt mondani, hogy nekik ne legyen székhelyük, hanem a lakcímük számítson, de egyrészt ezt nem biztos, hogy minden egyéni vállalkozó szeretné (pl. nem akar otthonra céges leveleket kapni, vagy nincs otthon helye iratokat tárolni), másrészt ezt a címet ugyanúgy nyilvántartásba kellene venni és ugyanott lennénk ahol a part szakad.
Lehet, hogy ki lehetne sakkozni olyan szabályozást, hogy ne kelljen székhely (pl. kitalálni az "online cég" fogalmát és hozzá, hogy ezeket - bárhol is működnek - a nekeresdi bíróságon kell perelni és felszólításra 15 napon belül köteles Ügyfélkapun adatot szolgáltatni), de valószínűleg ez inkább bonyolítaná, mint egyszerűsítené a dolgokat (pl. ha hol Bécsben, hol Sopronban dolgozol, melyik ország GDP-jébe kell téged beleszámolni).
Teljesen értettem elsőre, hogy miért van rá elvileg szükség. Akkor is van hivatalos elérhetősége egy kizárólag interneten keresztül dolgozó vállalkozónak, ha nem kell kitennie cégtáblát. El tudod érni a leveleiddel. Most már az internetre épülő új szakmák garmadája létezik, ezekre kevésbé jellemző a telephely. Kevés példa: online videós-vlogger, távmunkában dolgozó weblap fejlesztő és üzemeltető, vagy szoftverfejlesztő, online újságíró. Régen is voltak hasonlók, mint például a házhoz kiszálló háztartási gépszerelők, tévészerelők, számítógép szerelők, akik nem otthon végezték a munkát.
Örülök, hogy érted. Tevékenységenként, vagy vállalkozás mérete alapján el lehetne dönteni, hogy mihez legyen szükség hivatalos telephelyre, annak minden körülményességével együtt, mint cégtábla, vagy iparűzési adó.
Az iparűzési adót azért említettem, mert online munka esetén látszólag egyértelmű, hogy ha te külföldre dolgozol az interneten keresztül, de mégis magyar vállalkozó vagy, akkor is a hivatalos lakhelyeden, mint tevékenység végzésének elméleti helyén fizess ilyen adónemet, de ezt nem feltétlenül tartom igazságosnak, mert az sem biztos, hogy a hivatalos címeden végezted el a munkát, ezen kívül nem terhelted a környezetet, nem használtál ki többet a helyi infrastruktúrából mint egy átlagember. Az is előfordulhat, hogy százalékosan egy ilyen vállalkozónak több iparűzésit kell fizetnie mint egy gyárnak, mert a gyár kap kedvezményt, vagy mentességet.
A hatóság is remélhetőleg meg fogja érteni idővel, hogy vannak olyan szakmák, tevékenységek, amikor nem biztos, hogy folyamatosan ott ül a telephelyén a vállalkozó és nem távoznak már a büntetést lóbálva a fejük felett, hogy nem volt ott. Akkor küldenek levelet, a kor szellemében elektronikusan az ügyfélkapun, hogy fáradjon be a nav irodájába és hozza magával ezeket és ezeket az iratokat.
Azt is megértem, hogy vannak csalók, akik rosszhiszeműen alapítanak céget, de nem kellene mindenkiről eleve ezt feltételezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!