A rendőr miért utasította el az ajánlatot?
Suliba besurrantam régebben mikor még csintalan voltam, 8 ezer forintot egy takarítónőtől kiszedtem a táskájából mert őrizetlenűl hagyta, de kamera volt és egy hét múlva lebuktam,feljelentést tettek Behívtak a rendőrségre kihallgatni. Bevallottam,hogy én voltam és kérdezte,nyomozó, hogy hajlandó vagyok visszafizetni a 8 ezret,mondtam igen, akár azonnal, ha itt lenne a sértett.
Telefonált a rendőr neki, hogy be tud-e jönni, mert itt vsn az az uriember aki ellopta a 8 ezer forintját és vissza szeretné fizetni, és bejött.
Kártalanítottam és ennyi, aláirta ő is én is az átvételi elismervényt és elment, de én még maradtam kicsit, mert menni kellett ujnyomatra.
Amikor a sértett elment raktam el a pénztárcát,véletlen kiesett egy 50 forintos érme a tárcámból,ami begurult a nyomozó asztala alá. A nyomozó kipiszkálta és mondtam neki, hogy hagyja tegye el azt az 50-est,nekiadom, mert olyan rendesen beszélt velem meg tök normális volt ,pedig nem érdemeltem meg,mert egy gyanusitottal kiabálni szoktak és velem tiszta jófej volt tényleg mint aki nem is rendőr,emiatt akartam, hogy tegye el nekiadom,de elutasította és olyan furán mondta,hogy dehogyis ,nem tessék rakja el,hát ez az ön pénze.
Miért utasította visdza ráadásul mintha a világvége lenne olyan meglepő hangon mondta?
Valamint ittam ásvnyvizet ,mert megszomjaztam.a sok beszédben kihallgatáskor ,pont kiürűlt a flakon és kérdeztem,hogy őrnagyúr, van itt egy kuka,felelte igen adja ide itt az asztalomnál van,adja ide kidobom. De ezt úgy tette,hogy odaadtam a flakont neki és még mondta, hogy "nézze" itt van ide kidobom és beledobta.
Nem értem miért kellett nézni mikor beleejti a szemetesbe.
Olyan fura volt a flakonos dolognál meg az 50 forintost is váltig mindenképp visdzautasította.
Miért viselkedhetett így szerintetek?
Piti meg hülyeség csak ma eszembejutott ez az akkori viselkedése a rendőrnek és ezért kérdezem most meg...
"8 ezer forintot egy takarítónőtől kiszedtem a táskájából mert őrizetlenűl hagyta"
Én mondjuk 24 órára a radiátorhoz bilincseltelek volna étlen-szomjan, aztán amikor összecsináltad magad, kidobtalak volna az utcára. Gané ember ezt érdemli.
"mert őrizetlenűl hagyta"
Ezt úgy mondod te kis tetves, mintha ez felmentés lenne bármire. És nyugodj meg, a nyominger számtalan ilyen kis férget látott már és ismeri minden reakciótokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!