Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Tényleg tettlegességig kell...

Tényleg tettlegességig kell fajulnia egy ilyen esetnek, hogy intézkedjenek?

Figyelt kérdés
Tegnap este vittem a kutyámat sétálni és megtámadott egy idióta férfi az utcán. Éppenhogy el tudtam menekülni, majdnem elkapott. Hazáig rohant utánam, az a szerencsém, hogy csak pár száz méterre volt a ház kapuja, ami mellesleg nem zárható, tehát ki tudja, lehet be is jött utánam, nem mertem megállni a lakásig. Konkrétan engem figyelt ki magának egy ideje ez az alak, most kapott az alkalmon, hogy egyedül voltam este sétálni. Halálos fenyegetéseket szórt rám, szidalmazott, majdnem elkapta a karom és kezet is emelt rám, futott utánam. Közben végig ordított és fenyegetett. Itt lakik a környéken, a csürhéjével együtt majdnem minden nap lent piálnak a sarki közért előtt. Már tudja, hogy melyik házban lakom, mindig ott vannak lent és figyelnek, komolyan az kell a rendőrségnek, hogy egyszer majd jól összeverjen? Olyan sokkot kaptam, hogy mozdulni sem bírtam, miután bezárkóztam fent. Egész éjjel sírtam és nem merek kimenni mert ezek egész nap ott lebzselnek. Kiküldettünk egy járőrt, megígérték, hogy leigazoltatják az illetőt és mehet a feljelentés. Két járőr is itt ment el két kört, a támadóm még mindig ott volt és önfeledten mulatozott a csordájával, a rendőrök pedig meg sem álltak. Az ablakból pont lelátok a sarokra és tisztán láttam ahogy a kedves rendőrnő telefonozik az autóban és még csak körbe sem néztem. Részletes személyleírást is adtam és ott állt a rendőrautó mellett egy 100 méterrel. Ilyenkor mit csináljak, így hogy jelentsem fel az illetőt? Biztosan összevert volna az a nyomorult, ha sikerül elkapnia a karomat. Semmiben sem lehet már számítani a nagy rendőrségre sem, de persze a jelentéktelen kis apróságokra van idejük... Javaslatok? Nem akarom annyiban hagyni, rettegek még itthon is mert tudja, hol lakom.

2018. jún. 22. 12:39
 1/8 A kérdező kommentje:
Körbe sem nézett* Bocsánat, elírtam, kicsit ideges vagyok.
2018. jún. 22. 12:42
 2/8 anonim válasza:
6%
Lehet meg akart erőszakolni. Jó csaj vagy?
2018. jún. 22. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 kovpet ***** válasza:

"Javaslatok"


Vegyél egy gázsprayt és tegyél feljelentést.

2018. jún. 22. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
De miért akar elkapni?
2018. jún. 22. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
0%
Magyarul hozzád sem ért senki, nem bántott téged senki, csak valami részeg idióta üvöltött feléd 1-2 szót amitől te összeszartad magad? Vagy ezt az egészet csak kitaláltad inkább :D
2018. jún. 22. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

Az a baj,hogy ha csak rendőrt hívsz és nekik mondod el,nincs bizonyíték,míg nem támadtak meg nem igazán foglalkoznak vele.

Menj el a Rendőrkapitányságra és tegyél feljelentést szerintem,akkor esetleg hátha jobban foglalkoznak vele,de ne várj csodát.

Lehet venni önvédelmi gázspray-t,vannak jók a forgalomban és az áruk sem olyan egetrengető,ha megtámadnak akkor lehet használni ,szembefújod és el tudsz menekülni,nem lesz utána kedve utánnad menni,mert a szenvedéstől azt sem tudja mit csináljon.

A feljelentést szerintem tedd meg.

2018. jún. 22. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Én egy ténybe tudnék "belekapaszkodni": a közterületen történő alkoholfogyasztásba, ami ugyebár tilos. Tehát akárhányszor látod őt/őket akár az ablakból is, szólj be a yardnak vagy a köztereseknek - kötelesek kimenni. Intézkedni nem biztos, hogy fognak, mert ahhoz "tettenérés" kell, de ha kitartó vagy, és rendszeresen jelzed a problémát, akkor előbb-utóbb csak megunják már akár a hatóságok, akár a piás banda. (Előbbi esetben el fogják zavarni őket, még ha nem is isznak pont akkor, amikor kiér a rendőr vagy a közteres, utóbbi esetben pedig a piások keresnek más helyet. Persze az se lesz nagyon távol, mivel azt írtad, hogy a közelben lakik, de hátha...)


Még eszembe jutott valami: nyugodtan rákérdezhetsz, hogy történt-e intézkedés a bejelentésed nyomán. Felhívod a 112-t, és elvileg megmondják, hogy mi a helyzet.


A feljelentést szerintem is tedd meg, még ha el is akarnak hajtani - bár most borítékolom, hogy semmi eredménye nem lesz, meg nem is biztos, hogy jó lenne neked, ha szembesítenének vele stb. De odáig sem biztos, hogy eljut az ügy, de még egy kihallgatásig se. - Viszont ez egy jó ütőkártya lehet a kezedben esetleg, amikor teszed a bejelentéseket, hogy "az egyik piás ellen feljelentés is van folyamatban".

2018. jún. 22. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Lett valami az ügyből?
2022. aug. 31. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!