Mi a fenét tehetünk ha a rendőr nem akar segíteni?
Ellopott kerékpárok ügyében tettünk feljelentést, de a tolvaj azt nyilatkozta a nyomozónak, hogy tartoztunk neki ezért lopta el. "vette felelős őrzésbe" a kerékpárokat.
Nos a rendőr erre hivatkozva közölte, hogy lezárja az ügyet és azóta se történt semmi. Panaszt is tettünk. Semmi.
Először a tolvaj nem a saját nevét mondta be a telefonba amikor felhívták.
Utána konkrétan bevallotta, hogy ez az ő telefonja és hogy nála vannak a lopott tárgyak.
A rendőr felszólította, hogy másnapra hozza be a kapitányságra mert nem akar házkutatást tartani.
Nem hozta be.
A rendőr mégsem tartott házkutatást, hanem a kihallgatás alapján elhitte neki a hazugságokat, hogy mi tartoztunk neki, meg mittudomén. És amikor legutóbb felhívtam, közölte, hogy nem csinál semmit.
Én már azon is gondolkozom, hogy feljelentem ezt a rendőrt, annyira bosszant az ügy.
Köszi, írtam a tolvajkergetőknek (konkrétan ezt is belinkeltem)
Az ügyvéd jó ötlet, csak drága és még az sem biztosíték az a baj.
Már írtuk neked az előző kérdésednél is, ha nem érted, és még mindig a rendőrség mocskolása a cél, akkor az a te bajod.
Valós vagy vélt szerződés polgári jog, és nem büntető. Bíróságra kell menned feljelentést tenni, nem a rendőrségre. A rendőr pedig ha házkutatást tart, az jogszerűtlen, és az állásával játszik.
Ha a mozgáskorlátozott családtagod odaadja nekik a bicikliket, akkor az nem lopás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!