Eva Rezesovát vagy egy hasonló bűncselekménnyel vádolt embert - főleg nőt - miért kezelnek úgy, mint egy veszélyes bűnözőt?
Azért az ilyen "balesetek" okozóit is igenis bűnözőként kell kezelni, onnantól hogy autóba ülsz, felelősség van rajtad, mivel adott esetben nem csak a saját életed kockáztatod, hanem másokét is.
Ha valaki alapvető szabályokat nem tart be, és ez más emberek életébe kerül, akkor viselje ennek a következményeit is.
Lehetséges, hogy a fegyőrök és rendőrök saját maguk döntik el hogy milyen intézkedéseket alkalmaznak az elővezetett személlyel szemben ?
Ha olyan kedve van a rendőrnek akkor mondjuk karonfogva tánclépésben kíséri be rezesovát.
"Az előbb író önmagát rendőrnek kiadó paraszt meg még a saját belső szabályzatukkal sincs tisztában."
Először is, nem vagyok paraszt, mivel nem földművelésből élek és úgy gondolom, hogy ennek a szónak a pejoratív értelmezése sem igaz rám.
Másrészről pedig legyél szíves megengedni számomra, hogy a saját belső szabályzatunkat hagy tudjam már jobban, ha már ebben dolgozom évek óta és még soha semmilyen hibát nem észlelt egyik felettesem sem ezzel kapcsolatban, köszönöm!
Részemről ezt a személyeskedős gyermeteg vitát itt és most le is zárnám, mivel nem akarom ezzel OFFolni a kérdést.
4 embert ölt meg,teljesen mindegy hogy,megtörtént,nehogy már sajnáljátok hogy vezetőszáron viszik. Megnézném a fejeteket ha a ti családtagotok maradt volna ott a balesetben,akkor azt se bánnátok ha a földön vonszolnák.
Ha rajtam múlna a föld alatt egy sötét lyukban ülne 30 évet!!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!